Azért ezt a címet adtam a bejegyzésemnek, mert ez volt az első, ami gondolatként megjelent a fejemben, mikor beléptem a az oldalamra. Több mint 2 hónapja nem írtam! Akkor most jön a második gondolta: Jesszus! Mennyi minden történt azóta! Bár akik ismijeim a fészbukon, azok úgyis értesültek a fontosabb dolgokról, amik leginkább kicsi Bucimhoz köthetők, mert hát Ő az, akivel minden nap történik valami, én csak sodródom az eseményekkel. Mentségemre szolgáljon az elmaradás miatt, hogy Buckó mozgásfejlődésének köszönhetően folyamatos készen-és ugráslétben vagyok. Mikor legutóbb írtam, még letettem a játszószőnyegre, ő pedig ott maradt. Nos, ez már rég a múlté. Már nem csak helyzetváltoztatásra képes, hanem szobaváltoztatásra is, ami cseppnyi fejtörést okoz, mert a ház lenti szintjén nincs túl sok ajtó, amivel korlátot lehetne szabni a kis dömpernek. Lássuk csak gyorsan, hogyan is jutottunk el idáig. Kezdte azzal, hogy 4 hónaposan átpördült a hátáról a hasára. Nagyon büszke voltam rá, innentől azonban felgyorsultak az események. Meg Buckó is. 4,5 hónaposan nyújtott karral támaszkodott, a mászópozíciót már felvette, de még nem jött rá, hogy mire is jó ez a helyzet. Majd felhúzta a lábacskáit és hintáztatta magát. 5 hónaposan egyedül felült, majd 2 héttel később mászni kezdett. Kúszni soha nem kúszott, inkább békázott. Ezt úgy kell elképzelni, hogy a kis kezeit ügyesen pakolgatta, a lábacskáival pedig ugrált utánuk, mint egy kis béka. :-) Mára odáig fejlesztette a mászóképességét, hogy másodpercek alatt átsuhan egyik szobából a másikba és bemászik mindenhova. Most például az asztal alól szedtem ki, mert ugye a legjobb szórakozás, a laptop vezetékének a rágcsálása. Meg egyébként, minden féle vezetéké. Mondjuk lényegében csak azzal szeret játszani, amivel nem lenne szabad. A telefonomat rendszeresen megkaparintja és ha nem adom oda neki, akkor ordít. Rettentő akaratos, voltak is már ebből "vitáink" amiket egyelőre még én nyerek meg. Pár napja pedig 6,5 hónaposan kicsikém gondolt egyet, odamászott az apjához, belekapaszkodott és felállt... Rendesem meglepődtünk mindketten, ő pedig vigyorgott és sikított örömében, hogy ilyen ügyes volt. Mekkora sikerélmény lehet ez egy kis embernek, aki 2-3 hónapja még csak úgy tudott elmozdulni, ha segítettünk neki. Na, mára pedig megállíthatatlan lett. Mindenbe belekapaszkodik, ami egy kicsit is nagyobb, mint ő ülve és már áll is fel. Ezzel csak az a gond, hogy stabilitástól függetlenül válogat. Pár napja a hintaszékkel próbálkozott, ami nem volt a legjobb ötlet. Így nekem nincs más választásom, egész nap a nyomában vagyok és igyekszem időben ott lenni mindenhol és tompítani az esést. Néha persze nem sikerül. Ha például épp a babapiskóta maradványait takarítom a szőnyegből a szoba egyik felében, akkor sajnos vetődéssel sem érek át a másikba, hogy elkapjam mikor borul. Nem tudok egyszerre két helyen lenni, ő viszont igen... mondom is neki ilyenkor, hogy látod drágám, anya csak egy van. Pár perces ordítás, majd megy is tovább felfedezni a házat. Akaratlanul már értelmes szavakat is mond. 2 napja be nem áll a kis szája, felváltva mondogatja, hogy babababa-mamamama-nemnemnemnem. Ez utóbbit mondjuk elég gyakran hallja. Veszekedni is tud, ha valamit nem kap meg rögtön, vagy azt mondom neki, hogy várjon egy kicsit, mindjárt az övé vagyok, akkor ökölbe szorítja a kezeit, összehúzza a szemöldökét és rám ordít, hogy bááááááááááá. Én ilyenkor csak ugyan ezt csinálom neki. :-) Meglepődik és jót röhögcsél rajta.
Ennyi, de kis cserkész becsület szavamra, soha többet nem maradok el ennyire, még ma folytatom az elmaradást is. Az senkit ne zavarjon, soha nem voltam cserkész. ;-)
