Mindenkinek jár egy .újabb esély!

Nem második, mert sokadjára tűntem el hónapokra, de szerencsére van kire fognom. Kedves olvasóim, köszönöm, hogy hűségesen látogatjátok az oldalamat, én pedig vagyok olyan link alak, hogy július eleje óta nem jelentkeztem. Írtam már, hogy ilyen többet nem fordul elő, de már nem merek ígérgetni. Helyette egy egész nyarat feldolgozó bejegyzéssel készülök, ami már valóban készülőben van és hamarosan be is fejezem, ezért mertem most előrukkolni vele.
Köszönöm, hogy itt vagytok és hűtlenségem ellenére látogatjátok a blogomat! Itt vagyunk és maradunk! Bubu&Timi :-)

Ilyen a formám

Hétfőn úgy tűnt, hogy sokkal jobban vagyok, kedden már nyakamba vettem Kecskemétet anyuval, meg a Vandával, hogy a legszupibb dekorációt sikerüljön beszerezni Márkocskám szülinapi bulijára, valamint kiválasztani a megfelelő tortát. Egy egész délutánt igénybe vevő küldetés volt, ráadásul csak félig jött össze, mert nem lett meg minden,amit akartam. Ezek mások szerint tök feleslegesek, szerintem meg nincs nélkülük babaszülinap! Gondolok itt Micimacis happy birthday asztalterítőre, hozzá illő tányérokkal, poharakkal, lufikkal. Nekem ez fontos és kész. Mivel kedden nem lett meg minden, elkeseredtem, hogy mi lesz így az elképzelt dekorációmmal, ezért felhívtam Vandát, hogy másnap reggel fussunk neki még egyszer. Nem volt kifejezetten feldobva, de muszáj volt jönnie, mert Buckóval kettesben nem lehet nagy bevásárlást tartani. Erről jut eszembe, még nem is dicsekedtem, hogy megtanult járni a kicsi szerelmem! Annyira ügyes! Ám ezzel együtt az is jár, hogy nem hajlandó megmaradni a bevásárlókocsi babaülőkéjében, hanem ő akarja tolni, illetve, ha meglát valamit, ami felkelti az érdeklődését, akkor nagy sikongatások közepette elrohan és "bevásárol". Szóval ezért kellett Vandának bébicsőszködnie, amíg én jól megfontoltam kitaláltam, hogy mit akarok. Beszereztünk tehát mindent, ezért tulajdonképpen a dicsőség mámorában kellett volna evickélnem, de nem ment a dolog. Húzott a fejem jobbra-balra. Mire hazaértünk, már alig volt erőm, később pedig jött a hasmenés, fejfájás, rosszullét, megspékelve egy klassz kis megfázással. Na ezt képzeljétek el... durva hasmenés és aktív köhögés... Nem volt vicces a helyzet. Reggelre annyira rosszul voltam, hogy az Imre kihívta a dokit, aki felírt egy lórúgásnyi antibiotikumot, meg sok mást, de nem is kérdeztem, hogy mi az, beveszem én, csak hasson. Kiütött, az tuti, mert az egész délelőttöt átaludtam. Most egy kicsit jobb, de ez nem vigasztal, tekintve, hogy 1,5 nap választ el attól a naptól, amit egy éve várok, tervezek. Én meg itt vagyok antibiotikumtól bekábulva és gyengeségtől dülöngélve. Ha pedig ez nem lenne elég, tényleg baromira kiakaszt, hogy a barátaim tudják jól, hogy mennyire fontos nekem ez a nap, tényleg lassan egy éve csak erről beszélek és legalább havonta elmondtam mindenkinek, hogy július 9-re ne csináljanak programot, mert az a MI napunk! Ehhez képest csak szinte a hozzám legközelebb állók mondták le. Van akinek elfogadható indoka van, például egy esküvő, van, aki meg nem tudom mikor méltóztatott volna szólni, hogy ne várjam, még jó, hogy a fészbukról teljesen véletlen értesültem, hogy akadt jobb program. ÁÁÁÁÁ, többszörösen haragszom mindenre és mindenkire. Összeesküdött ellenem valahol valaki, mert egyelőre semmi nem alakul úgy, ahogy én azt megálmodtam. Marha csalódott vagyok, meg biztos a betegség miatti hiszti is bejátszik. Már csak abban az egyben bízom, hogy a sok szarság után végül egy tök jó kis buli jön össze. Addig is néhány kép, amit az előző bejegyzésemhez nem sikerült valamiért beilleszteni.
Ide se sikerül. Akkor majd külön próbálom. Most pedig visszavonszolom magam az ágyba, most ott nekem a legjobb.

Buci megkeresztelkedett

Újabb bejegyzés és nem telt el 3 hónap. Fejlődőképes vagyok. Na jó, csak beteg, így jobb dolgom nem igen akad, mint feküdni, filmet nézni és írni a blogomat. Megjegyzem, tegnap még ez sem ment volna, annyira rosszul voltam. Azzal kezdődött minden, hogy Buckó elkapta ezt a hányós hasmenős vírust, viszont szerencsére egy 2 napig tartó hasmenéssel és étvágytalansággal megúszta. Egyetlen reggel volt, mikor nagyon bágyadt volt, akkor szegény elaludt a padlón, miközben nézte a teletábit. Ilyet még soha nem csinált. Kialudta magát, aztán látványosan jobban lett. Én meg 4. napja szívok ezzel a rohadt vírussal, nem elég a hasmenés, de ráadásul hánytam is. Ez az ami igazán megviselt. Ennél jobban nem nagyon tud más taccsra vágni. Ma már azzal a halvány reménysugárral ébredtem, hogy talán megmaradok. Viszont nem fogok gusztustalan vírusokról írogatni, mikor nagy nehezen belekezdtem egy új bejegyzésbe. Vannak ennél vidámabb témáim is, például az, hogy kicsi Márkom megkeresztelkedett. Június 5-én, reggeli misével egybekötött keresztelő volt. Örültem, mert szinte mindenki el tudott jönni, akit mindenképpen szerettem volna ott látni. A család 100%-ban felvonult, a barátok közül viszont sajnos volt, aki külföldi tartózkodás, elcserélhetetlen műszak miatt a munkahelyen nem tudott eljönni. Buckó a végére elég nyűgös volt, de így is nagyon klassz volt az egész, és ő is megvígasztalódott valamelyest, mikor leöntötte a pap a szentelt vízzel (teljesen vízfüggő a gyerek, minőség, mennyiség és származás sem számít, csak pancsolni lehessen). Miután megvolt a templom, átvonult a család hozzánk, volt örülünkebéd, meg gratulálunkajándékok, én meg közben egymás után kaptam az agyvérzéseket, mert ide kaptam, oda kaptam és mégsem éreztem semmit jónak, így elkezdtem martinivel tompítani a őrület kezdeti tüneteit. Persze csak sutyiban, a konyhában. Bevált a dolog. Lecsengettük a családot, jöhettek a barátok. Szintén volt egy kis eszem-iszom, inkább iszom. Részemről annyira fáradt voltam, hogy rajtam már az aljas kis alkoholok sem tudtak kifogni, nem úgy mint 1-2 baráton. :-) Összességében remek volt, jobban nem is sikerülhetett volna, gyönyörű képek készültek a templomban, hála Elemérnek, aki szerzett egy szupi fotóst és igazán klasszul mutatják be a hangulatot a már itthon készült képek, itt is Elemér nevét kell említenem, aki már saját gépével csinált képeket, valamint Viktor megjelenése, fényképezőgép bitorlása és nem akármilyen pózolása szintén emelte a maradandó emlékek mennyiségét. :-) A következő nagy parti, jövő hét szombaton lesz, Bucikám egy éves szülinapján. Olyan fura ezt leírni, visszaolvasa a blogomat, még most írtam a szülésről, az első hetekről, most pedig már kevesebb mint egy hét választ el minket az én Életem első szülinapjától. Na meg persze az enyémtől, mert együtt tartjuk a kettőt. Buckó 9-én ünnepli az elsőt, én meg 12-én a 25-et. Igen, tavaly a kórházban "ünnepeltem" fájdalomcsillapítókkal. Akkor megfogadtam, hogy idén megadom a módját. Viszont bármennyire is szenvedtem, a tavalyinál szebb és emlékezetesebb szülinapom soha nem lesz. Hacsak később nem úgy sikerül összehozni a dolgokat, hogy a tesó is ezekben a napokban születik majd. :-)

Változnak az idők (folytatás)

Látjátok? Na látjátok! Ígéretemhez híven, ma folytatom a tegnapi bejegyzést. Annyi minden eszembe jutott még este, amit feltétlen meg akarok veletek osztani, de mára persze felét elfelejtettem. El kell kezdenem jegyzetelni.
Ahogy írtam tegnap, közeleg Márk keresztelője. Pontos dátumot nem írok, majd érkezik a beszámoló képekkel. :-) Megvettük tegnap a ruháját HugiBugi Vandával, aki a keresztanya lesz. Ma fel is próbáltam rá, egyszerűen gyönyörű benne! Ja, meg persze vagány is. :-) Remélem jó időnk lesz, mert utána itt lesz nálunk összejövetel, hogy kedvezzünk a gyerkőcöknek. Csak jobb nekik az udvaron, játékok közt, medencével, csúszdával, mint valami étterem játszóházában. Ha már itt tartunk, el kell mondjam, hogy rettentően élvezem, hogy újra elő lehetett szedni a kerti grillt, izzítani, pácolni, sört bontani, tüzet oltani, szenes husit enni és a tavalyi állapotokkal ellentétben már a gyerekek is aktív résztvevői ezeknek az eseményeknek. Kis csapatunk fogyatkozott és bővült is, de ezt inkább nem részletezem. Márk babának lett két játszópajtása, Jácint és Boti személyében. Bár mindketten idősebbek nála, azért remekül elvannak így hárman, főleg ha van kaja, medence és csúszda. Olyan tündérek, ahogy a maguk kis babanyelvén kommunikálnak egymással, Jácintka megölelgeti Márkot, aki erre neki adja az összenyammogott babapiskótáját. :-) Tavaly még minden annyira más volt. Buckó még meg sem volt, később pedig általában átaludta ezeket az összeröffenéseket. Most pedig 1,5 hónap és betölti az első életévét. Nagyon jó gyerek, bár kicsit (nagyon) eleven és nem hagyja magát lebeszélni semmiről. Győzködöm, hogy ne csináld ezért, meg azért, aztán már hagyom, csinálja, majd rájön, hogy miről beszéltem. Nála ez a módszer válik be. Pl. Ne csapkodd a szekrényajtót, mert odacsukod az ujjadat és fájni fog. Elviszem onnan, talál másikat. Elmondom 20x, nem érdekli. Akkor csináljad! Természetesen be is következik, amit megjósoltam, aztán meg néz rám görbülő szájjal, én meg mondom neki, hogy látod, én szóltam. Ugyan úgy csapkod azóta is, de már elkapja a kezét, ha csukódik az ajtó. :-) Volt egy nagyon rossz szokása. Verekedett. Felvettem és azzal a lendülettel ütött, méghozzá ne kicsiket és nem csak nekem, mindenkinek. A papájának olyat benyomott egyszer, hogy nekem fájt. Mindig megfogtam ilyenkor a kezét, hogy nem szabad, mert fáj amit csinálsz, nem szabad ütni, csak simizni, közeben mutattam neki a kezével, hogy hogyan simizzen. Ment is a dolog, amíg el nem engedtem a kezét. A következő pillanatban ment a pofon. Tűrtem, magyaráztam, megmutattam, hogy hogy kell, szépen, de miután leütötte a papát és gyakorlatilag az egész családot verte, betelt a pohár. Az első ütés után még magyaráztam. A második után már én is ütöttem, nem nagyot, de ez nyilván hiba volt, mert annyit értem el vele, hogy kiröhögött. A következő után erősebben vágtam rá a kezére, azon már meglepődött, még bepróbálkozott párszor, aztán rájött, hogy ez így már nem pálya. Azóta nem verekszik. Ellenben bújik, simogatja a hajam és magyaráz. :-)Kedves és imádni való baba, de azt hiszem az akarattal még lesznek gondok.
Jövök még, írok még, most viszont mennem kell, de mielőtt búcsúzom, itt is szeretnék boldogságos szülinaposságot kívánni imádott hugikámnak, aki immár Amerikában is nagykorúnak számít! Este fellőjük a partiszerkót és indulhat a banzáj!!!

Változnak az idők

Ez az igazi hűha! Rendesen elhanyagoltam a blogom és ezért néhány rendszeres olvasótól kaptam is. Na de a lényeg, hogy újra itt vagyok. Hogy miért tűntem el ennyire, az egyszerű. A napirendünk úgy néz ki, hogy Márk 7-8 között ébred, az éjszakákat mindig átalussza. Reggelizik, játszunk, pakolunk (én össze, Ő szét) majd ébredés után 2 órával újra elalszik. Ekkor én zuhanyozok, felöltözök, főzök, rendet rakok, majd 1,5 óra múlva ébred a kincsem és indul a délutánig tartó Bucitájm. Most, hogy itt a jó idő, medencézünk, fagyizunk, fűben mászkálunk mezítláb, majd ebéd és egy újabb 1-1,5 órás alvás. Ilyenkor összetakarítom az addigi romokat. Szó szerint romokról beszélek, mert Márk tör-zúz. Az elmúlt 4 napban 3 üveg bébiételt vágott földhöz. Nagyítóval keresem a szilánkokat, hogy nehogy maradjon és a következő munkálkodás alkalmával belelépjen a drágám. Valamint ilyenkor van időm kicsit filmet nézni, olvasni, fészbukozni. Tudom, az ismerőseim azt látják, hogy állandóan fent vagyok, de ez csak a látszat. Időspórolás végett le sem lépek. Majd felébred, ismét babafárasztás kezdődik. Mikor az apja végez a munkával, kiviszi a kutyákhoz, ami állítom, számára a nap fénypontja. Sikongat nekik, simogatja, mászik a hátukra. A nagy hülyék meg még élvezik is. :-) Édesek. Ja, egyébként Buckó rákapott a teletábikra, aminek nagyon örülök, mert van 45 percem, amikor ő nyitott szájjal áll, ül a tv előtt és beszélget azokkal a jószágokkal. A számomra ijesztő nap fejű baba a kedvence, próbálja utánozni. Szóval már nem érdekel az enyhe agyvérzés, mikor kezdődik a tinkivinki,dipszi,lálá,pó, mert ő teli szájjal vigyorog és sikongat. Ez mindent megér. Egyébként mostanság felesel is. Ha rászólok, hogy nem szabad, ő kapásból rávágja, hogy de. Én újra: nem! Ő: de! Én: nemnem! Ő: dede! :-) Mókás, de később még meggyűlik vele a bajom, az tuti. Próbál beszélgetni, pár napja mondtam neki, hogy mondd szépen aaaapaaaa. Erre rám nézett és azt mondta: pa. :-) A mama és a baba nagyon megy és ugye újabb szokásként itt ez a de. Nem úgy van, hogy a gyerek előbb a nemet mondja? Na mindegy, ő csak magyaráz. Szerinte meg én vagyok az, aki csak magyarázok. Próbálkozik a járással, de ennek egyelőre csak baromi nagy esések az eredményei, amiket egészem jól megszokott. Már nem is sír, csak csinálja tovább.
Na, gyors váltás. Eljött a nyár, itt a kerti partik ideje. Már tartottunk kettőt, ebből az egyik tervezett volt, a második egészen spontán. Emellett voltak apró 5 személyesek, ezek szintén spontánok, de erről holnap bővebben. Mára ennyi, emésszétek, holnap folytatom, de közzé teszem, mert találtam itt most 3 bejegyzést, ami kiadásra vár, de már annyira aktualitását vesztette, hogy inkább újat írtam. A kerti partik részleteiről és Márk baba közelgő keresztelőjéről holnap bővebben!

húúúha!!!!

Azért ezt a címet adtam a bejegyzésemnek, mert ez volt az első, ami gondolatként megjelent a fejemben, mikor beléptem a az oldalamra. Több mint 2 hónapja nem írtam! Akkor most jön a második gondolta: Jesszus! Mennyi minden történt azóta! Bár akik ismijeim a fészbukon, azok úgyis értesültek a fontosabb dolgokról, amik leginkább kicsi Bucimhoz köthetők, mert hát Ő az, akivel minden nap történik valami, én csak sodródom az eseményekkel. Mentségemre szolgáljon az elmaradás miatt, hogy Buckó mozgásfejlődésének köszönhetően folyamatos készen-és ugráslétben vagyok. Mikor legutóbb írtam, még letettem a játszószőnyegre, ő pedig ott maradt. Nos, ez már rég a múlté. Már nem csak helyzetváltoztatásra képes, hanem szobaváltoztatásra is, ami cseppnyi fejtörést okoz, mert a ház lenti szintjén nincs túl sok ajtó, amivel korlátot lehetne szabni a kis dömpernek. Lássuk csak gyorsan, hogyan is jutottunk el idáig. Kezdte azzal, hogy 4 hónaposan átpördült a hátáról a hasára. Nagyon büszke voltam rá, innentől azonban felgyorsultak az események. Meg Buckó is. 4,5 hónaposan nyújtott karral támaszkodott, a mászópozíciót már felvette, de még nem jött rá, hogy mire is jó ez a helyzet. Majd felhúzta a lábacskáit és hintáztatta magát. 5 hónaposan egyedül felült, majd 2 héttel később mászni kezdett. Kúszni soha nem kúszott, inkább békázott. Ezt úgy kell elképzelni, hogy a kis kezeit ügyesen pakolgatta, a lábacskáival pedig ugrált utánuk, mint egy kis béka. :-) Mára odáig fejlesztette a mászóképességét, hogy másodpercek alatt átsuhan egyik szobából a másikba és bemászik mindenhova. Most például az asztal alól szedtem ki, mert ugye a legjobb szórakozás, a laptop vezetékének a rágcsálása. Meg egyébként, minden féle vezetéké. Mondjuk lényegében csak azzal szeret játszani, amivel nem lenne szabad. A telefonomat rendszeresen megkaparintja és ha nem adom oda neki, akkor ordít. Rettentő akaratos, voltak is már ebből "vitáink" amiket egyelőre még én nyerek meg. Pár napja pedig 6,5 hónaposan kicsikém gondolt egyet, odamászott az apjához, belekapaszkodott és felállt... Rendesem meglepődtünk mindketten, ő pedig vigyorgott és sikított örömében, hogy ilyen ügyes volt. Mekkora sikerélmény lehet ez egy kis embernek, aki 2-3 hónapja még csak úgy tudott elmozdulni, ha segítettünk neki. Na, mára pedig megállíthatatlan lett. Mindenbe belekapaszkodik, ami egy kicsit is nagyobb, mint ő ülve és már áll is fel. Ezzel csak az a gond, hogy stabilitástól függetlenül válogat. Pár napja a hintaszékkel próbálkozott, ami nem volt a legjobb ötlet. Így nekem nincs más választásom, egész nap a nyomában vagyok és igyekszem időben ott lenni mindenhol és tompítani az esést. Néha persze nem sikerül. Ha például épp a babapiskóta maradványait takarítom a szőnyegből a szoba egyik felében, akkor sajnos vetődéssel sem érek át a másikba, hogy elkapjam mikor borul. Nem tudok egyszerre két helyen lenni, ő viszont igen... mondom is neki ilyenkor, hogy látod drágám, anya csak egy van. Pár perces ordítás, majd megy is tovább felfedezni a házat. Akaratlanul már értelmes szavakat is mond. 2 napja be nem áll a kis szája, felváltva mondogatja, hogy babababa-mamamama-nemnemnemnem. Ez utóbbit mondjuk elég gyakran hallja. Veszekedni is tud, ha valamit nem kap meg rögtön, vagy azt mondom neki, hogy várjon egy kicsit, mindjárt az övé vagyok, akkor ökölbe szorítja a kezeit, összehúzza a szemöldökét és rám ordít, hogy bááááááááááá. Én ilyenkor csak ugyan ezt csinálom neki. :-) Meglepődik és jót röhögcsél rajta.
Ennyi, de kis cserkész becsület szavamra, soha többet nem maradok el ennyire, még ma folytatom az elmaradást is. Az senkit ne zavarjon, soha nem voltam cserkész. ;-)