Ugye, az anyai megérzés...

Tudtam én, hogy ekkorát nem csalhatnak az ösztöneim. :-) A minap ellátogattam az orvosomhoz, a vizsgálatnál mindent rendben talált, megnyugodtam, néztük még kicsit az uh-n a babát, majd egyszer csak azt mondja a doki bácsi: -Igazán formás ez a kicsi lány. Elsőre meg se tudtam szólalni, olyan földön túli boldogság lett úrrá rajtam, tényleg a fellegekben jártam az örömtől, majd enyhén elcsukló hangon megkérdeztem, hogy ezt úgy érti-e, hogy elmúlt a kukacossága? Olyan meglepetten nézett rám, mintha 3 héttel korábban nem ő dörgölte volna a képembe, hogy tévedett a női/anyai megérzésem, becsapott a testem, fiú lesz ez a baba inkább mint kislány. Elkezdte nekem mutogatni most, hogy nézzem meg itt ezt a vonalat, meg ott azt a csíkot, ő itt egy lányka. Mondtam neki, hogy a csíkokhoz meg vonalakhoz nem értek, de akkor ugye ez tuti és a következő uh-ra nem nő mégis "pöcsője" ahogy Márkocskám mondja. Megállapodtunk abban, hogy 100% majd akkor lesz, ha megszületik, addig csak 99%. :-))))Na ezen felbuzdulva tegnap meg is rendeltem az ultra menő, hiperszuper csajos új babakocsinkat. :-D Rózsaszín köd lebeg körülöttem. Van egy vagány, életre való, szívdöglesztő kis pasim és lesz egy igazi kis hercegnőm is. Kívánhatnék ennél tökéletesebbet? Legnagyobb meglepetésemre az apja máris olvadozik az ő pici lányától. Megrendeltem Márk nagyfiús ágyacskáját s, ami ő maga választott. Megbeszéltük, hogy övé a szép, új ágy, a hugi pedig megkapja kiságyikót. Letisztázta velem, hogy nem lesz hugi, csak kistesó, a kiságyikóban meg Elike (a nagy plüss elefánt, aki azóta is állandó alvócimbi és vigaszbarát) fog aludni, a kistesó meg majd alszik a babakocsiban, de azt ne vegyünk neki.... Szóval bonyolult az élet. :-) Névkérdésben nem sikerül megegyezni, én a Lottit vagy a Laurát szeretném, az Imre a Lillát, Márk meg traktort. :-) Nem teljes az összhang, de majd csak megtaláljuk a megfelelő nevet. Íme a nagyfiús ágy és a kiscsajos babakocsi.

...hogy is kezdjem...?

Többet nem ígérek semmit azzal kapcsolatban, hogy mikor fogok legközelebb írni, milyen rendszerességgel, mert felesleges. Az elmúlt csak nem 1 évet sem kezdem kivesézni, majd nagy vonalakban említést teszek a jelenlegi helyzetről. Amit viszont most szeretnék megosztani veletek, (azzal, aki még néha betéved pókhálós, poros kis oldalamra) az az, hogy ismét fordulóponthoz jutott az életem, ugyanis január 19-én megtudtuk, hogy érkezik a testvérke. :-) Nagyon boldog vagyok, az Imre kezdetnek sokkot kapott, annak ellenére, hogy terveztük, azóta persze büszkén meséli mindenkinek, hogy ő bizony megint apa lesz. :-) Márk... rögtön elmondtam neki is, fel is fogta, mondta, hogy jó, de tudtam, hogy fogalma sincs róla, hogy mi az a kistesó. Sokat beszéltem neki erről, mára szerintem egész jól megértette, hogy egy másik baba is beköltözik hozzánk, akinek ő lesz a nagy okos bátyja. Ha pici babát lát valahol, akkor mondja, hogy olyan, mint a kistesója lesz. Nagyon édes. :-)Persze azt már előre letisztázta, hogy a cumikáit nem adja neki a tesónak, a traktorokat meg végképp nem. :-)Bíztam nagyon benne, hogy erre nem lesz szükség, mert egy tüneményes, nyugodt, bájos, cukormázas kicsi lányom lesz. Mit bíztam? Tudtam! Minden zsigeremben ezt éreztem. Még rózsaszín tutyit is vettem, bevonzván ezzel a megálmodott rózsás arcú hercegnőmet. Meg is osztottam mindenkivel, hogy nekem bizony lányom lesz, Lotti vagy Laura lesz a neve, mert nekem ez tetszik (más téma, hogy az Imre egyikről sem akart hallani, de úgy voltam vele, hogy úgy is én leszek bent csak a szülőszobában, mikor megkérdezik). Ha életem párja meg merte említeni, hogy lehet, hogy fiú, vérben forogtak a szemem, hogy kizárt, én megérzem ezt, a Márknál is megéreztem, nem vita téma, lány, pont. Arról nem is beszélve, hogy míg Márknál csak hallomásból ismertem a reggeli rosszullét fogalmát, most ez nálam egész nap tartott. Mit egész nap? 3 hónapig. Ilyen megérzéssel, a testem által küldött jelzésekkel felvértezve vonultam a 12 hetes ultrahangra, hogy na majd most mindenki meglátja. Mérések rendben, szűrővizsgálat rendben, majd mintha mindenki egy számomra idegen nyelvet kezdett volna beszélni, csak foszlányok jutottam el hozzám: Orvos: Van egy gyanúm. Imre: És mi az? Fiú ugye? Orvos: Igen, annak nézem, itt a gyanús rész... (és mutogat valamit a képernyőn, én pedig még mindig nem értem, hogy miről beszélnek ezek a fejem felett.) Akkor zökkenek vissza a valóságba, mikor az Imre diadalittasan rám néz, hogy ő márpedig ugyehogy megmondta. Mi van? Még egy fiú? A kis szőke fürtös, kék szemű, angyalhercegnőm helyett kapok még egy eleven, tornádóerővel rendelkező, az emberből néha az életet kiszívó pasit otthonra????!!!! Csak annyit voltam képes kinyögni, hogy az nem lehet... 3 pasi...meg én... Aztán elkezdtem másként felfogni a dolgot. Egynek élete végéig, kettőnek meg még jó darabig én leszek az egyetlen nő az életében. Az sem rossz pozíció. Maradok fiús anyuka. Azt viszont nem tudtam kihagyni, hogy kicsit visszavágjak az Imrének, megjegyeztem, hogy nincs semmi gond, majd a 3. lány lesz. (Én se gondoltam komolyan,de muszáj volt látnom ahogy az arcán feszülő diadalittas mosoly kétségbeesett szájtátássá alakul). :-)

Húsvét, én hogy szeretlek?

Ma gondolkoztam el a Húsvéttal való kapcsolatomon, miközben a tojás fát készítettem. Eddig nem különösen szólt másról, csak a nagy zabálásról és a hosszú hétvégéről, ergo a semmittevésről és a hízásról. Tehát nem sokban különbözött a karácsonytól, leszámítva a jó időd. Habár idén ez a tény is megkérdőjelezhető lesz, mivel ahogy az időjárás előrejelzést nézegetem, a rossz idő még kapaszkodik ki a veremből, amibe elkezdtük temetni és egy utolsó, kétségbeesett mozdulattal jól arcon vág minket. De pont ilyenkor??? Lőttek is az udvarra tervezett összejövetelnek, ami hétfőn lesz nálunk. Vagyis a helyszínnek lőttek, kénytelen voltam átütemezni a tervet és behelyezni a helyszínt a házba. Szomorú, mert a gyerekeknek előkészített tojásvadászat így nem lesz az igazi. Bizony! Tojásfát készítek és vadászatot szervezek a gyerkőcöknek, 6,5 kg-os sonkát főzök, díszítek. Most már erről szól a Húsvét. Az érzésről, amit én éreztem ilyenkor gyerekként és amit igyekszem átadni Bubunak is, ha lehet még több izgalomba csomagolva. Néha elgondolkozom, hogy talán túlzásba esem, mikor azon agyalok, hogy komplett állat simogatót kéne kihelyezni, aztán maradok a realitás talaján. Nem lenne jó emlék, ha a két egyébként kedves rottweilerünk felzabálná a húsvéti nyuszit és az örök vadászmezőkre küldeni a tollas kis barátait. Igen, erről tehát letettem. Ha az udvarra nem tudunk kijönni, majd az udvar költözik be. egy anya kreativitásának semmi nem szabhat határt.
Persze az elmúlt napok kellemes hőmérsékletét kihasználva a készülődés mellett jutott idő a csavargásra is. Tegnap Vandával, Bubuval és kis Gyilkossal elmentünk fagyizni, sétálni és játszóterezni. Mondtam is Vandának, hogy ha pasik lennénk, most baromi nagy sikerünk lenne a gyerekkel meg a kiskutyával.

Lemerültem

A kép hűen tükrözi a mostani állapotomat. Annyira fáradt tudok lenni délutánonként, hogy bármelyik percben el tudnék aludni, ám ez lehetetlen egy 1.5 éves mellett. Elkezdtem magnéziumot szedni, mert nem tudom, hogy az energiahiány váltotta-e ki, de ez a helyzet még egy adag idegbetegséggel is párosult, ami szintén nem nagy előny egy kicsi gyerek mellett, aki azért lássuk be, rendelkezik azon képességgel, hogy normál állapotában is képes az embert 5 perc alatt eljuttatni a "nem tudom elhinni, hogy ezt megcsináltad velem, elegem van mindenből" világnézetbe. Így meg aztán pláne nem volt nehéz dolga. A lényeg, kicsivel több mint egy hete szorgalmasan iszom a magnézium tablettát és olyan szinten nyugodt vagyok, hogy már azért sem robbanok, amiért korábban a hajamat tudtam tépni. Ilyen tényezők a részeg és idióta emberek, illetve Bubukám egyes húzásai. Képzeljétek el azt, mikor rohansz a boltba, alig maradt időd, hogy elkészülj az ebéddel, a postán a csekkeket is sos be kell fizetni, szóval már akkor el vagy csúszva a reggeli teendőkkel, mikor még éppen csak kivetett az ágy reggel 7-kor, mert természetesen ezek azok a napok, mikor a gyerek 10-ig alszik, te meg nem ébreszted fel, mert tudod, hogy az milyen rossz érzés, ráadásul egy nyűgös gyerekkel még nehezebb intézni az intéznivalót. Jó, nagy nehezen túl vagytok a reggelin, még nehezebben felöltözteted a gyereket, felrángatod rá a cipőt, kabátot, sapkát, magadra is, miközben kézzel, lábbal próbálod megakadályozni, hogy a gyerek levetkőzzön, amíg te 10 másodperc alatt felöltözöl, sikerül, majd észreveszed, hogy a gyerek beszart... levetkőzöl, te is, ő is, kis hiszti és kergetőzés után sikerül a pelus csere, kezdődik előröl az öltözködési hadművelet. Minden megvan, belelépsz a cipődbe és akkor jössz rá, hogy tegnap, mikor a gyerek feltűnően csendben volt 5 percig, akkor éppen azzal foglalatoskodott, hogy az instant teáját a cipődbe töltse, majd hogy teljes legyen a munka, ráönt egy pohár vizet is... Vannak ilyen napok. Nem mondom, hogy hála a magnéziumnak ilyenkor már csak nevetek, de nem is gondolkozok el rajta, hogy most azonnal sütőbe dugom a fejem, csak sóhajtok egyet, hogy jó, legalább lesz mit leírni a blogomba. :-)

Csak képek

Még midig tavasz van!

Na, próbáljuk meg újra! A jó időben rengeteget csavargunk Bubuval, megkapta élete első, önálló gombóc fagyiját is, amit persze teljesen egyedül sikeresen el is pusztított. Meg is jegyeztem, hogy mesés lenne, ha az ebéd is így menne és nem kéne az asztal körül kergetnem, várva, lesve azt a fél pillanatot, mikor magáról megfeledkezve kinyitja a száját és be tudom nyomni a kaját.
Csavargunk is elég sokat, a minap Réka barátnőm felhívott, hogy Kecskeméten van egy halas tó, teli aranyhallal, menjünk át, nézzük meg, Bubu biztos nagyon élvezné, rettentően leköti az úszkáló halak látványa. Így is tettünk, ám a halak még eléggé búvárkodtak, alig láttuk őket, ám Bubunak pont megfelelt egy a tó tetején úszkáló, vagyis inkább lebegő döglött hal. Mivel előtte a kövek dobálásával foglalatoskodott, meg is rémültem, hogy esetleg az egyikkel fejbe találta és kinyírta a halat, de aztán ahogy elnézegettem, inkább náthás lehetett és mivel belehalt, az az infó is lejött, hogy igazi férfihallal álltunk szemben. Minden napra kitalálok valami szabadtéri programot, így a napi "mit főzzek" mellet megjelent a "hogy foglaljam le a gyereket" kérdés is. Nem egyszerű, de ha megvan, én is nagyon tudom élvezni. :-)

Tavasz van!

Az utóbbi években rászoktam arra, hogy a tavasz beköszöntét, valami kézzel fogható, de legalábbis szemmel látható dolog, esemény megjelenéséhez kötöm. 2 évig a kemény munkával elültetett tulipánjaim első zöldjeinek megjelenése jelezte számomra, hogy elérkezett az év legüdítőbb időszaka. Szegény kis virágaim azonban nem tudom, hogy mi oknál fogva, de egyre csúnyácskábbak, pedig nem is teszkó, gazdaságos virághagymák voltak, hanem komoly kertészeti virágcsodák. Na mindegy, a tulipánok bevégezték, idén a kerti tóban élő szörvájver halak megjelenését vártam. Igazi hősös a szememben, ugyanis a hetekig tartó fagyokban ők is befagytak, világtól, levegőtől, élelemtől elzárva. Rettegve figyeltem az enyhüléssel járó jégolvadást, hogy mikor pillantok meg valahol néhány narancs színű foltot a vízben. Semmi.... még mindig semmi és ez napokon keresztül így folytatódott, elbizonytalanodtam. Nem lebegnek, nem is úsznak, fel sem bukkannak. Hova lettek? Aztán kiokosodtam a témából, ahogy megérzik a jó időd, meglesznek. Így is lett kérem, jelentem, a kedves kis halacskáim hiánytalanul visszatértek, napok óta vidáman úszkálnak a víz tetején, ezért most már ki merem jelenteni, hogy tavasz van!!!! :-D Végre! Tudni kell egyébként, hogy a kerti tavacskánk és a benne élő kis halucik a szívemben különleges helyet foglalnak el, mert nagyon sokat küzdöttem értük. Először életem párjával, én akartam tavat, ő nem. Én akartam, hogy kiássa, ő határozottan nem. Végül csak elindultunk és beszereztünk egy műanyag tavat, amit leásott, szépen kidíszítettem, benövényesítettük, majd pár nap múlva, mikor elült itthon a "k..vahalatavad" téma, akkor haza csempésztem Arankát és Hajnalkát, az első halacskákat. Mikor az Imre felfedezte, hogy élet van a tóban, én is csodálkoztam, hogy jééé, na még ilyet. Aztán ő is megkedvelte az új lakókat tavastól, mindenestől, ám bennem hamar felmerült, hogy lehet, hogy elcsesztem. Kicsi a tó. Vártam persze pár hetet, míg előálltam a nagyobb tavat szeretnék témával és persze azt kaptam, amire számítottam. Ő nem bánja, egészen nyugodtan ássam ki magamnak (és akkor újra elkeződött) a k..vatavat. Hát jó. Motoszkált ugyan bennem a gondolat, hogy mennyivel szebb lenne itt egy nagyobb tó, de csak ritkán hozakodtam elő vele. Aztán terhes lettem. Tudtam, hogy most végre eljött az én időm. Minden nap könyörögtem egy nagyobb tóért, névnapra, szülinapra, karácsonyra, húsvétra, hanukára, én mindenre nagyobb halastavat kértem. Végül egy szép május reggel elértem a célom, elindultunk tófóliát venni, majd hazaérve természetesen azonnal neki kellett állni az ásásnak. Segítettem én lelkesen. Hordtam a sört, nem túl lelkes páromnak, hiszen 7 hónapos terhesen már többre nem nagyon voltam képes. Ja, de! Az ötletbazár kimeríthetetlen volt. Kemény nap volt, megküzdöttem a tavamért, de megérte. Este már csodálhattam az udvaron üldögélve. Aztán a hónap végén nem bírtam ki és a vásárból hazahoztam egy zacskó aranyhalat, mondván, hogy úgy szép a nagy tó, ha van benne sok halacska. Nekik már nem adtam nevet, de Arankát és Hajnalkát mindig meg tudtam különböztetni, a többieket pedig rendszeresen ellenőriztem, hogy hiánytalanul megvannak-e. Aztán egy nap feltűnt, hogy Hajnalka bizony eltűnt. Elképzelésem nem volt, hogy mi történhetett, de nem voltam boldog.... Pár nap bizonytalanság után, reggel mentem az udvarra meginni a reggeli kávémat és gyönyörködni a tavamban és akkor megláttam az aljas gyilkost. Egy nyamvadt macska. (egyébként szeretem a cicukat, de ez megölte halamat és képes volt visszajönni, hogy még többet elraboljon) Hajtóvadászatot indítottam és akkor láttam az udvarunkban aljaskodni utoljára. Hogy mi történt vele, nem tudom, lehet, hogy csak sikerült alaposan ráijeszteni. Mindegy, a lényeg, hogy örökre távozott. Tavaly beütött az újabb sorscsapás. A vásárban bandukolva nem tudtam ellenállni egy aranyos fekete és egy fehér halnak, gondoltam ilyenek még nincsenek, pont ők kellenek nekem. Vígan bemutattam őket a többieknek, volt öröm. Abban az évben egy kecskebéka is beköltözött hozzánk, de engem nem zavart, békésem megfértünk egymás mellett, csak ne jöjjön közel hozzám, mert annyira azért nem kedveltem. Halálos ellenségemmé akkor vált, mikor egy délután, míg Bubu aludt, én sétálgattam az udvaron, nézegettem a halakat és egyszer csak leírhatatlan látvány tárult elém. A nagy büdös kecskebéka pofájából kilógott a fehér színű halam farka.... Rohantam ki az Imréhez a műhelybe, hogy állatorvos, békaölő, mindenki azonnal ide, segítséééég!!! Pont voltak nála, hülyének néztek, nem hitték el, hogy a béke benyelte a nem valami kicsi halamat. Mondtam, hogy egészen nyugodtan meg lehet nézni és ha már ott vannak, a dögöt is ki lehet nyírni, mondjuk úgy SOS! Az egyik srác küzdött is vele egy ideig, miután megbizonyosodott arról, hogy igazat mondtam, a béka egy aljas köcsög. Természetesen nem egyszerű dolog elfogni egy békát egy tóban, így röpke egy óra után feladta a vadászatot. Engem azonban nem hagyott nyugodni a dolog, egész nap ott sündörögtem, hátha lecsaphatok arra a gyilkosra, de nem sikerült. Tanácstalan voltam, de nyekeregtem, hogy ezt nem lehet annyiban hagyni, nem fogja itt ez a dög felzabálni szegény állatkáimat. Kérdezte is az Imre, hogy most mit csináljon, merje ki a vizet a tóból??? Huhuhuuuu, felcsillant a szemem, szegény akkor már tudta, hogy jobban járt volna, ha nem szólal meg, mivel még aznap délután kisebb nyomás hatására elkezdődött a csapolás, békaűzés. Pont ott voltak páran az Imre ismerősei közül. Megfürdettem Bubut, de mondtam, hogy addig senki nem alszik, míg a béka elő nem kerül. Nem volt egyszerű, tudom, én is próbáltam kiszedni mindenféle eszközzel, még a tésztaszűrővel is, de ravasz egy jószág volt. Végül persze mi nyertünk, én pedig rettentően megnyugodtam, hogy befejeződött a gyilkolászós ámokfutás a tavamban.
Remek. Írtam, írtam és most néztem fel, hogy mi a címe a bejegyzésnek. Most már mindegy, legközelebb osztom meg azokat a képeket, amiket most akartam a tavasz kapcsán, ha már így alakult, legyen így. :-)