Ma gondolkoztam el a Húsvéttal való kapcsolatomon, miközben a tojás fát készítettem. Eddig nem különösen szólt másról, csak a nagy zabálásról és a hosszú hétvégéről, ergo a semmittevésről és a hízásról. Tehát nem sokban különbözött a karácsonytól, leszámítva a jó időd. Habár idén ez a tény is megkérdőjelezhető lesz, mivel ahogy az időjárás előrejelzést nézegetem, a rossz idő még kapaszkodik ki a veremből, amibe elkezdtük temetni és egy utolsó, kétségbeesett mozdulattal jól arcon vág minket. De pont ilyenkor??? Lőttek is az udvarra tervezett összejövetelnek, ami hétfőn lesz nálunk. Vagyis a helyszínnek lőttek, kénytelen voltam átütemezni a tervet és behelyezni a helyszínt a házba. Szomorú, mert a gyerekeknek előkészített tojásvadászat így nem lesz az igazi. Bizony! Tojásfát készítek és vadászatot szervezek a gyerkőcöknek, 6,5 kg-os sonkát főzök, díszítek. Most már erről szól a Húsvét. Az érzésről, amit én éreztem ilyenkor gyerekként és amit igyekszem átadni Bubunak is, ha lehet még több izgalomba csomagolva. Néha elgondolkozom, hogy talán túlzásba esem, mikor azon agyalok, hogy komplett állat simogatót kéne kihelyezni, aztán maradok a realitás talaján. Nem lenne jó emlék, ha a két egyébként kedves rottweilerünk felzabálná a húsvéti nyuszit és az örök vadászmezőkre küldeni a tollas kis barátait. Igen, erről tehát letettem. Ha az udvarra nem tudunk kijönni, majd az udvar költözik be. egy anya kreativitásának semmi nem szabhat határt.
Persze az elmúlt napok kellemes hőmérsékletét kihasználva a készülődés mellett jutott idő a csavargásra is. Tegnap Vandával, Bubuval és kis Gyilkossal elmentünk fagyizni, sétálni és játszóterezni. Mondtam is Vandának, hogy ha pasik lennénk, most baromi nagy sikerünk lenne a gyerekkel meg a kiskutyával.
