Viktornak:

Kaptam Viktortól egy sms-t, hogy nehéz a régi betűtípussal olvasni a blogomat, így választottam másikat. Remélem Viktor, így már kényelmesebb! :-)

Megérkezett Lora baba!

November 16-án megszületett Évi és Csabi kislánya, Lora Mia! Csütörtökön el is mentünk hozzájuk, hogy Márk meglátogathassa a kis barátnőjét. Tünemény ici-pici lány. Nagy barna, hullámos haja van és teljesen az apukájára hasonlít. Na és abban a rózsaszín rugiban, zabálni való volt. Olyan furcsa volt együtt látni Márkkal, mert bár még ő is kicsi, olyan nagynak tűnt Lora mellett. El sem hiszem, hogy ő is volt ekkora nem rég, pedig volt, mert mind a ketten 3600 grammal születtek, hosszra pedig csupán 1 cm volt az eltérés, Lora javára,aki 52 cm. Közös képet nem csináltam róluk, mert teljesen kiment a fejemből, úgy lekötött a látvány, viszont elcsentem néhány képet Évi testvérének a facebook-os adatlapjáról. ;-) Annyira elbűvölt a kis hölgy, hogy azóta is azon agyalok, hogy nekem azért csak kéne egy kislány is. Aggódni már nem kéne miatta, mert lenne egy bátyja, aki megvédi mindentől. :-) Viszont ott van a másik oldal, hogy nem akarok terhes lenni és az első 2 hónapot sem akarom, mert az bizony nem egyszerű. Valaki tud egy szép 3 hónapos eladó kislányt? :-) Ja és az sem mellékes, hogy az Imre már nevet is talált a lánykának, amitől nem hogy nem vagyok elragadtatva, de egyenesen viccesnek találom, mert így hívták az első, kissé elkényeztetett, magát sziáminak képzelő, kis csúf házi macskánkat. Lukrécia... na, hát ez hogy hangzik már??? Szóval, Lucikát nem akarok, pedig most az Imrénél a választás joga, mert a Márk név az én ötletem volt, miután nem tudott meggyőzni se a Botondról, se a Bencéről. Nem értettem, hogy miért kéne a Bogdán mellé még B betűs keresztnév is. A Dominik volt az első gondolatom, de azt meg ő szavazta le. Ráadásul van egy olyan sanda gyanúm, hogy ha lenne még egy gyerekünk, szintén fiú lenne. Abból meg minek kettő, így is kisebbségben vagyok itthon. :-)
Kanyar vissza, ezúton is gratulálni szeretnék Évinek és Csabinak a kis angyalhoz! (A Suttogó mindent megold szerint is az, így van egy kis angyal Loránk és egy Minta baba Márkunk.) :-)

Fodrász lettem

Szombaton, 20-án sikeres szakvizsgát tettem!:-) Nem volt egyszerű, reggel 8-tól délután 4-ig, egy percre nem álltunk le, körforgásban váltották egymást a modellek, így egész nap nem ettem egy falatot sem, inni is csak munka közben sikerült. Elvittük magunkkal Bucit is, de őt délben hazahozták a nagyszülei, miután velük végeztem. Mármint a hajukkal. Nem lett volna értelme orr maradnia, mivel úgysem volt időm kimenni hozzá. Addig viszont remekül elvolt az apjával, aki hősiesen megbirkózott a hét legkakisabb pelenkájával. Aludni viszont ott nem nagyon tudott, mert nagy volt a hangzavar, ráadásul ő volt a sztárbaba, mindenkinek volt hozzá egy kedves szava, a kis maki meg annyira élvezte az ügyeletes kis kedvenc szerepét, hogy azzal tisztelte meg rajongóit, hogy nem volt hajlandó elalduni, nehogy lemaradjon valami fontosról. Igen, egy 4 hónapos baba már csak ilyen elfoglalt, fontos személyiség. Egyébként vasárnap végre megtörtént, amit már 1 hónapja várok! Bucc hosszas előpróbálkozás után sikeresen átfordult teljesen egyedül a hátáról a hasára. Nagyon tetszett neki a dolog, azóta is folyton ezt csinálja, de visszafordulni még nem tud, ezért nekem kiabál, hogy fordítsam vissza, de csak azért, hogy 3 percen belül újra a pocakján vigyorogjon. Szóval nem csak számomra volt sikerélményben gazdag a hétvégém. Ezen kívül nagyon tetszi neki a hangja, mikor sikít, így tegnap egész nap ezt hallgattatta velem. Olyan édes volt. Babamasszázson is voltunk tegnap, nagyon büszke voltam az én kincsemre, mert ő volt az egyetlen baba, aki végig csendben volt, egyszer sem sírt. Mondjuk nem is voltunk sokan,csak öten és Buckó volt a második legidősebb, egy fél éves kislány előzte meg. A többi tündérke 2 hónap körüli volt. Annak ellenére, hogy sírtak a babák, nagyon édesek voltak, kis csöppségek, hihetelen, hogy Bucc is volt ekkora, nem is olyan régen. Na de visszakanyarodok a vizsgámhoz. Kemény volt, az tény. Az utolsó feladatnál, ami az alkalmi frizura volt (konty) már szinte nem is láttam, hogy mit csinálok, csak járt a kezem, olyan szinten le voltam zsibbadva nem csak fizikailag, de szellemileg is. A végén viszont nagy volt az öröm, mikor kiderült, hogy mind a hatan átmentünk. Este el is mentünk egyet ünnepelni a csajokkal. Buckót 7-kor megfürdettük az apjával, elaltattam, majd 9 órakor már a barátnőimnek tartottam élménybeszámolót. Megfogadtam, hogy nem fogok egész este azon agyalni, hogy mi lehet a gyerekkel és nem ő lesz a téma folyamatosan. Persze elég gyakran szóba jött a drágám, azt sem bírtam megállni, hogy sms-ben érdeklődjek, hogy minden rendben van-e, de természetesen semmi gond nem volt. Jól éreztem magam, jó volt végre gyerekmentesen kimozdulni kicsit, néhány órára minden olyan volt, mint régen, amire azt hiszem néha minden anyának szüksége van. Én legalábbis előírnám szülés utáni mélydepresszió ellen. Kettőkor viszont már nem bírtam és muszáj volt hazajönnöm az én kincsemhez. Igaz, hogy aludt és azt hiszem a másnapi fáradtságomat leszmítva semmit nem vett észre az estéből, én mégis jobban éreztem magam, mikor bementem a szobájába és megpuszilgattam. Az sem mellékes szempont, hogy a szórakozhelyek társaságának átlagéletkora a kritikus pont alá csökkent és bevallom, hogy 24 évesen kellemetlen volt túl idősnek érezni magam, pedig nem volt rámírva, hogy gyerekem van. Viszont sok jelenlévő ha lemosta volna a sminket, meg ki a zselét a hajból, nekik sem kellett volna a homlokukra írni, hogy gyerek vagyok, mert ez szabad szemmel is jól látható lett volna. Na nem baj, akkor ez csak egy percig zavart, mindent összevetve remek kis este volt és remélem, hogy lesz még ilyen! ;-)

Az élet értelme

Ebben a témában már biztosan sokszor leírták ezt a mondatot, de én csak most kezdem megérteni, hogy jómagam is rendelkezem egy igazi kis csodával.
Kicsit magamba roskadtam délután, mert eszembe jutott, hogy még le sem diplomáztam, az most nem számít, hogy rajtam kívüleső okok miatt. Itt ez a fodrász gyakorlat vizsga, végre azt csinálhatnám, amit nagyon szeretnék, de ugye ez még 2 napig a jövő zenéje. Ráadásul az órák is kiestek egy hónapra, mikor Buckó megszületett. Jó, azt is be kell valljam, hogy azért valamelyest büszke vagyok magamra, hiszen 3 hetes volt a Kincsem, mikor én már újra csatasorba álltam. Ennek ellenére kicsit be vagyok szarva a szombattól. Szóval azon stresszeltem magam éppen, hogy itt állok 24 évesen és jóformán semmit nem tudok felmutatni, mikor lenéztem a játszószőnyegre, elnézegettem a 4 hónapos tökéletes kicsi fiamat és rájöttem, hogy nála jobbat már nem fogok tudni összehozni ebben az életben. Maximum érte tehetek meg mindent, amit csak tudok. Meg is teszek. Már értem, hogy mit jelent az, hogy az ember "szerelmes" a gyerekébe. Imádom anyut, a húgomat, az Imrét, szeretem a nagyszüleimet, a keresztanyukámat, az unokahúgaimat, a barátaimat, de mindegyik szeretet más, mégis hasonló. Ami ezektől távol esik, az az érzés, amit az ember lánya a gyereke iránt érez. Itt egy kis tehetetlen csöppség, aki még csak most ismerkedik a világgal, de ha rámosolygok, senkitől nem kapok viszonzásul ennél őszintébb, valóságosabb mosolyt. Fura dolog ez. Nem is igazán lehet megfogalmazni. Ezt mindenki akkor érti meg, mikor először a kezébe veszi a kis pisis, kakis, ordító csomagot, akit meg kell tanítani rengeteg dologra, de cserébe Ő is megtanít valami igazán fontosra: Anyának lenni!

Bucc modellkedett

Már hetek óta próbáltunk Viktorral összehozni egy délutánt, amikor készít néhány képet Buckóról, az édes kis nyári ruháiban, amik kb. egy hónapja voltak rá pont jók, azaz még egyszer sem voltak rajta. Megszakadt a szivem, mikor ki kellett pakolnom őket a szekrényből, de legalább néhányat ráadtam, mikor végre összejött a fotózás. Előtte elkezdtem kiválogatni a ruhákat, eldöntöttem, még mielőtt elkezdtem volna, hogy nem tartok meg egyet sem csak azért mert "olyan cuki", mert akkor az összes megmarad. Egyetlen egyet tartottam meg,azt amelyikben hazahoztuk a kórházból. Az örök emlék. A kis Micimackós, amiről azt gondoltam, mikor megkaptuk, hogy annyira kicsike, hogy nem fogom tudni ráadni a gyerekre. Végül szinte lógott rajta, mikor odahozta a csecsemős. Most pedig, mikor rá akartam adni, küzdöttünk egy kicsit, mert a feje is alig akart belemenni, az alsó bekapcsolója pedig a pocakjáig ért. Hihetetlen, hogy már ilyen nagy és mégis olyan kicsi. Rettentő jól bírta a fotózást, a vaku villanása annyira tetszett neki, hogy hangos vigyorgással nézte a gépet. Az öltöztetésnél sem volt gond, kicsit elégedetlenkedett ugyan, mikor a 6. olyan ruhába próbáltam belegyömöszölni, ami már kicsi volt rá, de ezen kívül egy igazi kis hős volt!
Hason fekve próbálja magát előre rugdosni, elég jól is megy neki, mert a játszószőnyegén fekve már körbe tud forogni. Nagyon erőlködik a hátról hasra fordulással is, ez egyelőre még nem sikerült segítség nélkül, de szerintem csak napok kérdése. A hasáról egyszer már átgurult a hátára, mondjuk az csak véletlen lehetett és nem is tudom, hogy melyikünk lepődött meg jobban :-)Fürdésnél tetszik neki, ha teli van a kád habfürdővel, próbálja megfogni és elégedetlenül figyeli, ahogy kifolyik a kezéből, de azért gyors mozdulattal egy keveset általában sikerül megkóstólni, ilyenkor úgy néz ki, mint a Mikulás, és olyan kis sunyi mosollyal néz rám, mintha tudná, hogy nem lett volna szabad ezt csinálnia. Persze én sem bírom ki nevetés nélkül és akkor ő is hangos kacagásba kezd. Mi meg az apjával csak olvadozunk.
Most ennyi, tanulnom kell egy kicsit, mert bár az elméleti vizsgámon sikeresen túl vagyok, a gyakorlati még hátra van. Szombaton lesz, elég ideges vagyok miatta, de ha sikerül, este ünnepelünk egyet a csajokkal. Biztos fura lesz, mert most először hagyom majd itthon Márkot este. Nem is maradok sokáig. :-)