Megbolondultam:-)

Amióta Márk megszületett, sokszor volt rémálmom azzal, hogy megint terhes vagyok. Egy ilyen mondat után, nyílván akadnak olyanok, akik szivük szerint megköveznének, de tényleg nagyon nehezen viseltem. Ehhez képest állítólag nem is szenvedtem nyíltan, csak az utolsó hónap volt kicsit nyűgösebb. Aztán mikor Bucc megszületett, nehezen bírtam, hogy a megszokott 8-9 óra alvás helyett, annak a háromnak is örülnöm kell, ami esténként jutott nekem. Eltört párszor a mécses, mikor már annyira fáradt voltam, hogy alig éltem. Nem is Márkkal volt a gond, ő nagyon jó baba volt, születése óta max. kettőször kelt fel éjszaka, én viszont nem tudtam visszaaludni, így előfordult, hogy 1 órát aludtam két ébredés között. Mély tiszteletet kezdtem tanusítani az ikreket nevelő anyukák előtt és sokszor elmotyogtam egy halk imát, hogy csak egyszer jussunk el odáig, hogy átalussza az estét. Szóval ilyen lelki állapotban, mikor azt álmodtam az 1 hónapos gyerekem mellett, hogy megint terhes vagyok, nem csoda, hogy sírva ébredtem. Azóta viszont Márk "megnőtt". Fél 9 körül már mindig alszik, ébredni pedig csak hajnali 5-kor szokott, gyorsan eszik, visszaájul, így én 5:15-re megint ágyban vagyok, reggel pedig 8:30-9 körül ébred csak. Nappal is nagyon jó baba, nem igazán szeret kézben lenni, jobban értékeli, ha a járókájában nézelődhet a kis játékai között. Mikor látom rajta, hogy elfáradt vagy kezd nyűglődni, a szájába nyomom a cumiját és már durmol is, közben mind a két kezecskéjével másik plüssjátékot simogat, a fejére meg ráhúzza a tenteplédet. :-D Sétálni is imád, ha beleteszem a babakocsiba és ráadom a sapkát, már vigyorog is nagyokat, tudja, hogy csavarogni megyünk. Ettől függetlenül azért meglepődtem, mikor tegnap este ismét azt álmodtam, hogy jön a kis tesó és nem kaptam hisztirohamot, nem akartam öngyilkos lenni, hanem tudomásul vettem szépen, nyugodtan. Reggel elgondolkoztam és arra jutottam, hogy ha nem lenne ez a tehesség dolog, meg az első 2 hónap, akkor felőlem már jöhetne is a tesó. Megoldást is találtam. Vagy megvárom, míg lelkes kis kínaiak kitalálják, hogy hogyan tudja az apuka kihordani a gyereket,esetleg az anyaméh hatású befőttes üveget, amiben érlelhetem 9 hónapig, majd egyszerűen csak kiveszem, vagy csak simán lopok valahonnan egy 3 hónapost. Mindent megér az, mikor reggel felébred, átmegyek hozzá, belenézek a kiságyba és rám vigyorog meg gagyogni kezd és sikongat. Olyankor agyon puszilgatom a kis sonkácskáit meg a kis pofiját. :-) És akkor elgondolkozom, hogy mi lenne, ha lenne még egy baba és mondjuk ő nem lenne ilyen áldott jó gyerek, hanem mondjuk olyan lenne, mint a húgom volt, aki 3 éves koráig egyetlen éjszakát sem aludt át, de csak számolni sem lehetett, hogy hányszor kelt fel. Ilyenkor mondom, hogy maradunk az eredeti verziónál: egy gyerek pont elég. Szegény anyu. Nem tudom, hogy hogy bírta. Ha megint bevállalmám a dolgot, az csak ezekért a kis mosolyokért lenne, meg persze azért, hogy hátha szülhetnék simán. A mai napig nagy szívfájdalmam ez a császár. Ez az viszont, ami miatt meg azt mondom, hogy soha többet. Annyira szörnyű volt, hogy nem bírnám ki mégegyszer. Jajjj, bonyolult dolog ez. :-)

Erős idegzetűeknek!

Úgy döntöttem, hogy megmutatom Bucc első perceit a földön. Nem volt éppen szép de azóta "kinőtte" a ráncait. Leginkább egy csupasz kis sharpeire emlékeztet. Nekem viszont illik elfogult anyukának lenni, ezért igenis azt írom, hogy ezeken is gyönyörű! ;-)

Megvagyok:-)

Jelentem, élünk és virulunk, csak az én "kicsikém" egyre több figyelmet igényel. Rengeteg dolog történt és változott az elmúlt hetekben, Márkusz hihetetlen gyorsasággal fejlődik. A hangját már felfedezte, nagyokat mosolyog és sokat gügyög. Egyik nap ültem a konyhában anyunál, Márk mellettem a hordozóban, kezemben egy literes fanta, épp belekortyolok és akkor azt hallom, hogy Bucimaci sikítva nevetni kezd... nem tudom leírni, hogy mennyire édes volt, akkor csinált ilyet először. Körbe akartam puszilgatni, ezért letettem az asztalra a fantámat és azt vettem észre, hogy követi a kis szemével és tovább vigyorog. Felvettem, mozgattam az arca előtt és tovább kiabált örömében... A gyerek oda meg vissza van a fantás üvegért. Gondoltam is, hogy nagyon jó, gazdaságos gyerek lesz ez, nem kell más a boldogságához, csak egy üveg fanta. Mert más üccsi nem kell ám neki. 2 napja megkapta a 2 hónapos oltását. Én majd nem hamarabb kezdtem sírni mint a gyerek. Mind a két combocskáját megszúrták. Az elsőnél csak amiatt elégedetlenkedett, mert le volt fogva és ez egy kis izgő-mozgó Bucinak elég rossz élmény. (Bucimaciból lett Buci, abból pedig Bucc, ez a beceneve. Hogy miért? Mert olyan kis Bucimaci feje van. Bár én már Tapsi Hapsi vonásait is felfedezni véltem benne, de erre már azt mondta az apja, hogy khm...) Szóval Bucc jól viselte az első oltást, a másodiknál viszont befeszítette a lábacskáját és az nagyon fájhatott neki. Sírt rendesen, de ahogy lehetett felkaptam és pár perc alatt megnyugodott, csak néha nyekergett egyet, mikor eszébe jutott, hogy mi történt vele. Fél órával később a fürdetésnél már nagyokat mosolygott. A nagyfiú már a nagykádban fürdik velem, szokott úszni is. Nagyon jól megy neki, én csak annyiban segítek, hogy tartom az állát,ő meg közben kezével lábával nyomul. Pont úgy úszik mint egy kiskutya. Ő is nagyon élvezi, de lehet, hogy én még jobban. Azt is meg kell osztanom veletek, hogy Bucc rotavírus elleni oltást is kapott (ami oltás ugyan, de szájon át bevevős) amiről azt kell tudni, hogy nem kötelező, ennek fényében egy fillér támogatás nincs rá. Így történt, hogy Bucc 18.000 ft-ért nyelt kettőt... Nekem kellett belenyomni a szájába. Imádkoztam rendesen, hogy vissza ne köpje, mert az egy kicsit drága köpés lenne. Nem volt gond, ügyes volt. Egyébként ezt a cseppet sem olcsó oltást anyutól kapta meg (köszi mama). A szép az egészben, hogy ez egy 2 részletből álló oltás. Még jó, hogy 2 adag nagyszülővel rendelkezünk. Ez a rotavírus egy elég galád betegség a babákra nézve, ezért is vagyok felháborodva azon, hogy egyáltalán nem támogatják. Nem kezdek politizálni, de lenne néhány ötletem, hogy honnan lehetne elvonni pénzt, hogy ilyenekre is lehessen fordítani. Például állambácsi zsebéből.
Bucc azt is kezde felfedezni, hogy vannak kezecskéi, ez eddig abban nyílánult meg, hogy ha kiesett a cumi, egyből az öklét próbálta begyömöszölni a szájába, ezt igyekszem nem hagyni neki, mert nem örülnék, ha rászokna az ujjszpoizásra. Mondtam neki, hogy úgy cumizzon, hogy nem fizetem a fogszabályzóját. Tegnap az arca elé tette a mancsait és szemlélgette őket. Olyan jól átni,ahogy egyre jobban kiterjed az érdeklődése. Arra viszont még nem jött rá, hogy néha miért csorog víz az arcára pelenkázás közben. Előfordul, hogy lepisili a saját fejét és zavartan nézelődik jobbra-balra, mert nem érti, hogy honnan érkezik a személyes terét zavaró támadás. Ekkor felvázolom neki, hogy: Bucc, hát lepisilted a fejed! Mi lesz, ha még inni is fogsz???
Pár napja vettem neki egy alvós macit, ami komoly megfontolás után a szundimaci nevet kapta. Azóta, ha a babakocsiban alszik, igényli, hogy szundimaci ott legyen mellette és a kis ujjacskáival piszkálhassa, vagy a fülét fogja, esetleg kukucskálósat játszon vele, de az is előfordult már, hogy csucsogott a nyáltól szundimaci, mert rosszkor (evés előtt) volt rossz helyen (kicsikém ujjacsái közt).
Most ennyi, igérem, nem maradok el ennyire, most már Bucc el tudja magát szórakoztatni addig, míg én blogolok. :-)