Rohan az idő

Még tisztán emlékszem arra a napra, mikor megtudtuk, hogy Bucc úton van. Pedig ez már lassan egy éve történt. Biztos soha nem fogom elfelejteni, de akkor is hihetetlen sebességgel száguld az idő. Akkor úgy éreztem, hogy a július egy fényévekre távoleső hónap, ami egyhamar biztos nem fog elérkezni. Főleg az első hetekben, másról sem szólt az életem, csak olvasgattam a terhességgel kapcsolatos könyveket, keresgéltem a neten, mert annyira tudni akartam, hogy mi történik éppen ott bent, hogy fejlődik az én kincsem, mekkora éppen. Emellett pedig természetesen rakat számra ittam-ettem az egészségesebbnél egészségesebb dolgokat és minden reggelem azzal indult, hogy megnéztem a tükörben, hogy vajon látszik-e már rajtam valami. Nos, erre nem kellett sokat várni, mert a 12 hetes nagy ultrahangon már nem tudtam volna letagadni, pedig akkor még nagyon az elején jártam. Rengeteget aggódtam, hogy minden rendben legyen, mikor kijöttem az uh-ról, szivem szerint már mentem volna vissza, hogy még,még akarom látni. Mikor megmozdult, kicsit nyugisabbak lettek a napjaim, mert minden nap hírt adott magáról,ez olyan megnyugtató érzés volt. Nálam nem úgy ment a dolog, hogy egyszer csak elkerekedett a szemem, a hasamra tettem a kezem, mert nagy rúgással jelezte, hogy ő mostantól akkor itt fog mocorogni. Épp Szeged felé tartottunk az autópályán, Ivett barátnőmet vittük haza, amikor valami furát éreztem. Felmerült bennem, hogy ez lehet, hogy már a baba, de korai lett volna szerintem, mert akkor még csak 16 hetes volt, ráadásul én azt a világrengető első mozdulatot vártam, amit a filmekben is mindig látni. Na, az nem jött, mert onnantól minden nap éreztem ilyen fura rezgéseket és egy héttel később már olyan volt, mintha valami folyamatosan forogna a hasamban. Mondjuk én még akkor is simán ráfogtam a gyomromra, pedig köze nem volt hozzá. Most már tudom, hogy Ő volt. Aztán ott voltak azok a pillanatok és hosszú napok, mikor babakocsit választottam meg szobabútort, akkor még olyan elképzelhetetlen volt számomra, hogy azt néhány hónap múlva használatba veszi egy kis ember. Amikor a kész szobájában vasaltam a ruhácskáit, még akkor is csak próbáltam beléjük képzelni az én csöppemet. A nemén egy percig sem aggódtam, mert mikor megláttam a két csíkot a teszten, nem az volt az első gondolatom, hogy gyerekem lesz, hanem hogy fiam lesz. Úgy is gondoltam rá végig. A 12 hetes uh-n pedig azt mondta a doki, hogy hoppá, mintha kukackát láttam volna. Én meg mondtam, hogy hah, ezt én uh nélkül is megmondtam. És abban is biztos vagyok, hogy ha lenne még gyerekünk, szintén fiú lenne. Utólag visszagondolva rettentő gyorsan eltelt az a 8 hónap (még ha akkor úgy is tűnt, hogy ólom lábakon vánszorog az idő) és most pedig még gyorsabban telik. Mintha tegnap lett volna, hogy a kórházban az Imre aggódva nézett rám, hogy nem érti, hogy hogy tudok ilyen nyugodt és jó kedvű lenni,mikor másnap császároznak. Ideges volt ő helyettem is. :-) Szó szerint, szerintem én fel sem fogtam, hogy mi történik velem. Aztán a másnap, mikor reggel 5-kor felkeltem,lezuhanyoztam, összepakoltam a cuccomat, a többiek szerencsét kívántak, vártam anyut meg az Imrét a folyosón, aztán 6-kor leballagtunk a szülőszobára. Mindenkin láttam az idegességet, én viszont halálosan nyugodt voltam. Egy órával a műtét előtt én még nagyban vigyorogtam, akkor vált kellemetlenné a helyzet, mikor beszúrta a szülésznő a branült, megjött az orvosom, nekem meg mozdulatlanul kellett feküdnöm a hátamon és várni, hogy betoljanak a rossz szagú, hideg műtőbe. Akkor sem ideges voltam, inkább nagyon kényelmetlen volt. Mikor kihoztak, akkor még elképzelhetetlenebb volt, hogy kicsi Bucc már nincs bent a hasamban, ráadásul nagyon elgyötört is voltam. Olyan volt az egész, mintha álmodtam volna. Szép álom volt, ami valósággá vált. :-) Most pedig itt fekszik a 3 hónapos pocaklakóból lett kis földlakó a járókában, újabb olyan dolgokat előidézve, amiket most még el sem tudok képzelni. Például, hogy hamarosan beszélni fog meg járni...Pedig ahogy a rohamos fejlődését elnézem, nem győzöm majd kapkodni a fejem, hogy már megint mi történik velünk.

Rég volt, tán igaz sem volt...

Remélem örülni fogtok neki, hogy www.ti-mi0.blogspot.com címen visszahelyeztem a régi blogomat. Ide új bejegyzések már nem kerülnek, de akit érdekel, lemaradt róla, visszaolvasná, vagy egyéb oka és ideje van rá, az nézzen be. Kicsit hézagos és rendezetlen, mert hiányoznak a képek, de amint időm engedi, rendbe kapom. Addig is jó böngészést! :-)

A kicsi Macik fejlődésugrása

Túl vagyunk a 3 hónapos fejlődésugráson. Ez annyit tesz, hogy 6 hetes, 3 hónapos, fél éves, aztán nem tudom mikor legközelebb, van a babáknál ilyen dolog. Sűrűbben és többet esznek, kevesebbet alszanak. 1-2 napig tart a dolog. Úgy gondoltam, hogy észre sem fogom én ezt venni, de tévedtem. Mivel Bucc a mintababa kategóriába tartozik, a nagykönyvben előírtak szerint fejlődik, így produkál is mindent, ami ott le van írva. Nem, nem csak bemesélem magamnak, erről a dologról nem is olvastam még, mikor észrevettem, hogy valami történik az én drágámmal, csak akkor még nem ismertem ennek a valaminek a szakkifejezését. Na, ebből a témából is penge lettem. Csak azt nem tudom, hogy hova fejlődésugrik már BuccMacc, mikor így is 68-as ruhákat hord 3 hónaposan és 6,5 kg-ot mutat a mérleg. Már fordulgat oldalra, ha az ölemben van, mindig próbálja ülő helyzetbe húzni magát, én meg nem győzöm visszalökdösni, hogy te még ehhez kicsi vagy szivem. A dokinéni szerint záros határidőn belül mászni is elkezd, mert mikor a hasán nézelődik, már próbálja előre rugdosni magát a lábacskáival, csak még nem nagyon sikerül összehozni a láb-kéz koordinációt. Imád játszani nem csak velem, egyedül is képes elszórakoztatni magát a járókájában, akár 1 órán keresztül is. Ha elfárad, csak azt veszem észre, hogy nem hallom az eszmecserét, amit a macijával meg a csörgőkkel folytat és a járóka oldalát sem próbálja kirugdalni....elaludt... Minden nap egyre nagyobb élmény számára, én meg ugye olvadozok mindentől, amit csinál.
Nálam annyi változás történt, hogy elkezdett hullani a hajam, de nem akárhogy. Kérdeztem is az Imrét, hogy kopaszon is szeretni fog-e, de a válaszából következtetve arra gyanakszom, hogy nem vette komolyan a kérdést, pedig nagyon is az volt. Ennek bizonyítékaként másnap a hajmosás után nem szedtem ki az elveszített hajamat a zuhanyzóból. Nem volt sok, mondjuk úgy 1-2 maroknyi csupán. Megértette a gondomat és rám parancsolt, hogy csináljak valamit. Mondom, jó... várom a világmegváltó, hajhullást csökkentő ötleteket. Próbáltam a vasat (vagyis próbálom még most is) de nem úgy néz ki, hogy használa. A hajszesszel szintén semmire nem mentem. Ha más nem marad, azzal vígasztalom magam, hogy szupi parókákat lehet kapni. Kit okoljak ezért? A szemét kis hormonokat. A terhesség óta szórakoznak velem. Egy időben a túlszaporodásuk miatt olyan érzékeny lettem, hogy bőgtem az elevit reklámon, de még akkor is, ha a konyhában ólálkodó legyet készültem lecsapni, de mivel olyan bánatosan nézett rám szegény kis állat, megbántam a gyilkossági szándékomat és bocsánatot kértem tőle... a szülés után meg fogták magukat ezek a nyavalyás hormonok és pillanatok alatt eltűntek, ettől meg depressziós lettem. Nem csak az érzékenységtől sírtam, hanem lényegében bármitől. A nap bármely szakaszában, ok nélkül jött rám a sírhatnék és nem tudtam, hogy miért is bőgök tulajdonképpen. Most meg ez a hajhullás. Kíváncsi vagyok, hogy milyen kedves kis meglepit tartogat még számomra az anyatermészet. Nem tudom azt írni, hogy alig várom, hogy kiderüljön, de tartok tőle, hogy ez nem egy olyan dolog, ami kíváncsi a véleményemre.

Mintababa

A suttogó minent megold című könyv 4 kategóriára osztja a babákat,a viselkedésük alapján. Márkom a mintababa kategóriába tartozik, bár ezt enélkül is tudtam. :-) Két és fél hónapos kora óta átalussza az éjszakákat, persze előfordul, hogy belefutunk egy olyan éjszakába, amikor felébred. Múlt éjjel is ez történt, 1:15-kor a kis nyekergésére ébredtem, gyorsan megetettem, 10 perc után visszaájult és reggel 8:35-ig durmolt. Nagyon büszke vagyok rá, mert nálunk nem az megy ritkaság számba, ha egész éjjel alszik, hanem az, ha valami miatt felébred. Szombaton volt 3 hónapos. Rettentően élvezem, hogy már nem csak eszik meg alszik, hanem nagyokat lehet vele játszani, amikor ébren van. Minden érdekli, mindent meg akar fogdosni és ha olyanja van, megállás nélkül magyaráz és gügyög. Tegnap kapott egy járássegítőt, tudom még kicsit korai, de összecsukom, akkor játszhat vele és él is a lehetőségével. Mivel most látottt ilyet először, szemlélgette a sok szines bigyót rajta, mikor pedig megpörgettem egy csörgőt, hangos nevetéssel nyugtázta, hogy oké, megtarthatjuk. :-) Van egy játéka, amit már ügyesen meg tud fogni, de nem elég ám, ha az csörög, ahogy rázza a kezében, a többi játékot kell vele püfölni, úgy izgalmasabb, ha a mellette álló kacsát leüti, az a pofátlan meg nem borul el (tekintve, hogy egy keljfelJancsi kacsáról van szó) ettől behergeli magát, ráncolja a homlokát és kézzel-lábbal próbálja jobb belátásra téríteni szegény kacsát. Egész nap el tudnám figyelgetni, ahogy játszik. A graco elektromos hinta nagyon bejött. Ha nyűglődik, csak beleteszem, pislog még vagy kettőt, becsukja a kis szemét és már alszik is. Pár napja, mikor meglátogattuk Évit, felavatásra került az hamarosan érkező kislányának is a hintája. :-) Ugyan olyan, mint a miénk, csak ugye lányosabb. Márk remekül elvolt a szőnyegen, nézelődött egy darabig, mikor elunta magát, Éva kihozta neki a hintát, beletettem, elaludt és 1,5 óráig hangja sem volt. Két okból is jó volt ez így. Bucimaci aludt egy nagyot, mi addig pletykálkodhattunk és Évi előtt is bebizonyosodott, hogy nagy találmány ez a hinta. Annyira várom már, hogy megszülessen a kiscsaj. Most már nem csak fiú ruhákat vásárolgathatok, hanem lányosokat is és Buccnak is lesz kispajtása. Biztos nagyon édesek lesznek együtt.