Hétfőn úgy tűnt, hogy sokkal jobban vagyok, kedden már nyakamba vettem Kecskemétet anyuval, meg a Vandával, hogy a legszupibb dekorációt sikerüljön beszerezni Márkocskám szülinapi bulijára, valamint kiválasztani a megfelelő tortát. Egy egész délutánt igénybe vevő küldetés volt, ráadásul csak félig jött össze, mert nem lett meg minden,amit akartam. Ezek mások szerint tök feleslegesek, szerintem meg nincs nélkülük babaszülinap! Gondolok itt Micimacis happy birthday asztalterítőre, hozzá illő tányérokkal, poharakkal, lufikkal. Nekem ez fontos és kész. Mivel kedden nem lett meg minden, elkeseredtem, hogy mi lesz így az elképzelt dekorációmmal, ezért felhívtam Vandát, hogy másnap reggel fussunk neki még egyszer. Nem volt kifejezetten feldobva, de muszáj volt jönnie, mert Buckóval kettesben nem lehet nagy bevásárlást tartani. Erről jut eszembe, még nem is dicsekedtem, hogy megtanult járni a kicsi szerelmem! Annyira ügyes! Ám ezzel együtt az is jár, hogy nem hajlandó megmaradni a bevásárlókocsi babaülőkéjében, hanem ő akarja tolni, illetve, ha meglát valamit, ami felkelti az érdeklődését, akkor nagy sikongatások közepette elrohan és "bevásárol". Szóval ezért kellett Vandának bébicsőszködnie, amíg én jól megfontoltam kitaláltam, hogy mit akarok. Beszereztünk tehát mindent, ezért tulajdonképpen a dicsőség mámorában kellett volna evickélnem, de nem ment a dolog. Húzott a fejem jobbra-balra. Mire hazaértünk, már alig volt erőm, később pedig jött a hasmenés, fejfájás, rosszullét, megspékelve egy klassz kis megfázással. Na ezt képzeljétek el... durva hasmenés és aktív köhögés... Nem volt vicces a helyzet. Reggelre annyira rosszul voltam, hogy az Imre kihívta a dokit, aki felírt egy lórúgásnyi antibiotikumot, meg sok mást, de nem is kérdeztem, hogy mi az, beveszem én, csak hasson. Kiütött, az tuti, mert az egész délelőttöt átaludtam. Most egy kicsit jobb, de ez nem vigasztal, tekintve, hogy 1,5 nap választ el attól a naptól, amit egy éve várok, tervezek. Én meg itt vagyok antibiotikumtól bekábulva és gyengeségtől dülöngélve. Ha pedig ez nem lenne elég, tényleg baromira kiakaszt, hogy a barátaim tudják jól, hogy mennyire fontos nekem ez a nap, tényleg lassan egy éve csak erről beszélek és legalább havonta elmondtam mindenkinek, hogy július 9-re ne csináljanak programot, mert az a MI napunk! Ehhez képest csak szinte a hozzám legközelebb állók mondták le. Van akinek elfogadható indoka van, például egy esküvő, van, aki meg nem tudom mikor méltóztatott volna szólni, hogy ne várjam, még jó, hogy a fészbukról teljesen véletlen értesültem, hogy akadt jobb program. ÁÁÁÁÁ, többszörösen haragszom mindenre és mindenkire. Összeesküdött ellenem valahol valaki, mert egyelőre semmi nem alakul úgy, ahogy én azt megálmodtam. Marha csalódott vagyok, meg biztos a betegség miatti hiszti is bejátszik. Már csak abban az egyben bízom, hogy a sok szarság után végül egy tök jó kis buli jön össze. Addig is néhány kép, amit az előző bejegyzésemhez nem sikerült valamiért beilleszteni.
Ide se sikerül. Akkor majd külön próbálom. Most pedig visszavonszolom magam az ágyba, most ott nekem a legjobb.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése