...hogy is kezdjem...?

Többet nem ígérek semmit azzal kapcsolatban, hogy mikor fogok legközelebb írni, milyen rendszerességgel, mert felesleges. Az elmúlt csak nem 1 évet sem kezdem kivesézni, majd nagy vonalakban említést teszek a jelenlegi helyzetről. Amit viszont most szeretnék megosztani veletek, (azzal, aki még néha betéved pókhálós, poros kis oldalamra) az az, hogy ismét fordulóponthoz jutott az életem, ugyanis január 19-én megtudtuk, hogy érkezik a testvérke. :-) Nagyon boldog vagyok, az Imre kezdetnek sokkot kapott, annak ellenére, hogy terveztük, azóta persze büszkén meséli mindenkinek, hogy ő bizony megint apa lesz. :-) Márk... rögtön elmondtam neki is, fel is fogta, mondta, hogy jó, de tudtam, hogy fogalma sincs róla, hogy mi az a kistesó. Sokat beszéltem neki erről, mára szerintem egész jól megértette, hogy egy másik baba is beköltözik hozzánk, akinek ő lesz a nagy okos bátyja. Ha pici babát lát valahol, akkor mondja, hogy olyan, mint a kistesója lesz. Nagyon édes. :-)Persze azt már előre letisztázta, hogy a cumikáit nem adja neki a tesónak, a traktorokat meg végképp nem. :-)Bíztam nagyon benne, hogy erre nem lesz szükség, mert egy tüneményes, nyugodt, bájos, cukormázas kicsi lányom lesz. Mit bíztam? Tudtam! Minden zsigeremben ezt éreztem. Még rózsaszín tutyit is vettem, bevonzván ezzel a megálmodott rózsás arcú hercegnőmet. Meg is osztottam mindenkivel, hogy nekem bizony lányom lesz, Lotti vagy Laura lesz a neve, mert nekem ez tetszik (más téma, hogy az Imre egyikről sem akart hallani, de úgy voltam vele, hogy úgy is én leszek bent csak a szülőszobában, mikor megkérdezik). Ha életem párja meg merte említeni, hogy lehet, hogy fiú, vérben forogtak a szemem, hogy kizárt, én megérzem ezt, a Márknál is megéreztem, nem vita téma, lány, pont. Arról nem is beszélve, hogy míg Márknál csak hallomásból ismertem a reggeli rosszullét fogalmát, most ez nálam egész nap tartott. Mit egész nap? 3 hónapig. Ilyen megérzéssel, a testem által küldött jelzésekkel felvértezve vonultam a 12 hetes ultrahangra, hogy na majd most mindenki meglátja. Mérések rendben, szűrővizsgálat rendben, majd mintha mindenki egy számomra idegen nyelvet kezdett volna beszélni, csak foszlányok jutottam el hozzám: Orvos: Van egy gyanúm. Imre: És mi az? Fiú ugye? Orvos: Igen, annak nézem, itt a gyanús rész... (és mutogat valamit a képernyőn, én pedig még mindig nem értem, hogy miről beszélnek ezek a fejem felett.) Akkor zökkenek vissza a valóságba, mikor az Imre diadalittasan rám néz, hogy ő márpedig ugyehogy megmondta. Mi van? Még egy fiú? A kis szőke fürtös, kék szemű, angyalhercegnőm helyett kapok még egy eleven, tornádóerővel rendelkező, az emberből néha az életet kiszívó pasit otthonra????!!!! Csak annyit voltam képes kinyögni, hogy az nem lehet... 3 pasi...meg én... Aztán elkezdtem másként felfogni a dolgot. Egynek élete végéig, kettőnek meg még jó darabig én leszek az egyetlen nő az életében. Az sem rossz pozíció. Maradok fiús anyuka. Azt viszont nem tudtam kihagyni, hogy kicsit visszavágjak az Imrének, megjegyeztem, hogy nincs semmi gond, majd a 3. lány lesz. (Én se gondoltam komolyan,de muszáj volt látnom ahogy az arcán feszülő diadalittas mosoly kétségbeesett szájtátássá alakul). :-)