Fodrász lettem

Szombaton, 20-án sikeres szakvizsgát tettem!:-) Nem volt egyszerű, reggel 8-tól délután 4-ig, egy percre nem álltunk le, körforgásban váltották egymást a modellek, így egész nap nem ettem egy falatot sem, inni is csak munka közben sikerült. Elvittük magunkkal Bucit is, de őt délben hazahozták a nagyszülei, miután velük végeztem. Mármint a hajukkal. Nem lett volna értelme orr maradnia, mivel úgysem volt időm kimenni hozzá. Addig viszont remekül elvolt az apjával, aki hősiesen megbirkózott a hét legkakisabb pelenkájával. Aludni viszont ott nem nagyon tudott, mert nagy volt a hangzavar, ráadásul ő volt a sztárbaba, mindenkinek volt hozzá egy kedves szava, a kis maki meg annyira élvezte az ügyeletes kis kedvenc szerepét, hogy azzal tisztelte meg rajongóit, hogy nem volt hajlandó elalduni, nehogy lemaradjon valami fontosról. Igen, egy 4 hónapos baba már csak ilyen elfoglalt, fontos személyiség. Egyébként vasárnap végre megtörtént, amit már 1 hónapja várok! Bucc hosszas előpróbálkozás után sikeresen átfordult teljesen egyedül a hátáról a hasára. Nagyon tetszett neki a dolog, azóta is folyton ezt csinálja, de visszafordulni még nem tud, ezért nekem kiabál, hogy fordítsam vissza, de csak azért, hogy 3 percen belül újra a pocakján vigyorogjon. Szóval nem csak számomra volt sikerélményben gazdag a hétvégém. Ezen kívül nagyon tetszi neki a hangja, mikor sikít, így tegnap egész nap ezt hallgattatta velem. Olyan édes volt. Babamasszázson is voltunk tegnap, nagyon büszke voltam az én kincsemre, mert ő volt az egyetlen baba, aki végig csendben volt, egyszer sem sírt. Mondjuk nem is voltunk sokan,csak öten és Buckó volt a második legidősebb, egy fél éves kislány előzte meg. A többi tündérke 2 hónap körüli volt. Annak ellenére, hogy sírtak a babák, nagyon édesek voltak, kis csöppségek, hihetelen, hogy Bucc is volt ekkora, nem is olyan régen. Na de visszakanyarodok a vizsgámhoz. Kemény volt, az tény. Az utolsó feladatnál, ami az alkalmi frizura volt (konty) már szinte nem is láttam, hogy mit csinálok, csak járt a kezem, olyan szinten le voltam zsibbadva nem csak fizikailag, de szellemileg is. A végén viszont nagy volt az öröm, mikor kiderült, hogy mind a hatan átmentünk. Este el is mentünk egyet ünnepelni a csajokkal. Buckót 7-kor megfürdettük az apjával, elaltattam, majd 9 órakor már a barátnőimnek tartottam élménybeszámolót. Megfogadtam, hogy nem fogok egész este azon agyalni, hogy mi lehet a gyerekkel és nem ő lesz a téma folyamatosan. Persze elég gyakran szóba jött a drágám, azt sem bírtam megállni, hogy sms-ben érdeklődjek, hogy minden rendben van-e, de természetesen semmi gond nem volt. Jól éreztem magam, jó volt végre gyerekmentesen kimozdulni kicsit, néhány órára minden olyan volt, mint régen, amire azt hiszem néha minden anyának szüksége van. Én legalábbis előírnám szülés utáni mélydepresszió ellen. Kettőkor viszont már nem bírtam és muszáj volt hazajönnöm az én kincsemhez. Igaz, hogy aludt és azt hiszem a másnapi fáradtságomat leszmítva semmit nem vett észre az estéből, én mégis jobban éreztem magam, mikor bementem a szobájába és megpuszilgattam. Az sem mellékes szempont, hogy a szórakozhelyek társaságának átlagéletkora a kritikus pont alá csökkent és bevallom, hogy 24 évesen kellemetlen volt túl idősnek érezni magam, pedig nem volt rámírva, hogy gyerekem van. Viszont sok jelenlévő ha lemosta volna a sminket, meg ki a zselét a hajból, nekik sem kellett volna a homlokukra írni, hogy gyerek vagyok, mert ez szabad szemmel is jól látható lett volna. Na nem baj, akkor ez csak egy percig zavart, mindent összevetve remek kis este volt és remélem, hogy lesz még ilyen! ;-)