Lemerültem

A kép hűen tükrözi a mostani állapotomat. Annyira fáradt tudok lenni délutánonként, hogy bármelyik percben el tudnék aludni, ám ez lehetetlen egy 1.5 éves mellett. Elkezdtem magnéziumot szedni, mert nem tudom, hogy az energiahiány váltotta-e ki, de ez a helyzet még egy adag idegbetegséggel is párosult, ami szintén nem nagy előny egy kicsi gyerek mellett, aki azért lássuk be, rendelkezik azon képességgel, hogy normál állapotában is képes az embert 5 perc alatt eljuttatni a "nem tudom elhinni, hogy ezt megcsináltad velem, elegem van mindenből" világnézetbe. Így meg aztán pláne nem volt nehéz dolga. A lényeg, kicsivel több mint egy hete szorgalmasan iszom a magnézium tablettát és olyan szinten nyugodt vagyok, hogy már azért sem robbanok, amiért korábban a hajamat tudtam tépni. Ilyen tényezők a részeg és idióta emberek, illetve Bubukám egyes húzásai. Képzeljétek el azt, mikor rohansz a boltba, alig maradt időd, hogy elkészülj az ebéddel, a postán a csekkeket is sos be kell fizetni, szóval már akkor el vagy csúszva a reggeli teendőkkel, mikor még éppen csak kivetett az ágy reggel 7-kor, mert természetesen ezek azok a napok, mikor a gyerek 10-ig alszik, te meg nem ébreszted fel, mert tudod, hogy az milyen rossz érzés, ráadásul egy nyűgös gyerekkel még nehezebb intézni az intéznivalót. Jó, nagy nehezen túl vagytok a reggelin, még nehezebben felöltözteted a gyereket, felrángatod rá a cipőt, kabátot, sapkát, magadra is, miközben kézzel, lábbal próbálod megakadályozni, hogy a gyerek levetkőzzön, amíg te 10 másodperc alatt felöltözöl, sikerül, majd észreveszed, hogy a gyerek beszart... levetkőzöl, te is, ő is, kis hiszti és kergetőzés után sikerül a pelus csere, kezdődik előröl az öltözködési hadművelet. Minden megvan, belelépsz a cipődbe és akkor jössz rá, hogy tegnap, mikor a gyerek feltűnően csendben volt 5 percig, akkor éppen azzal foglalatoskodott, hogy az instant teáját a cipődbe töltse, majd hogy teljes legyen a munka, ráönt egy pohár vizet is... Vannak ilyen napok. Nem mondom, hogy hála a magnéziumnak ilyenkor már csak nevetek, de nem is gondolkozok el rajta, hogy most azonnal sütőbe dugom a fejem, csak sóhajtok egyet, hogy jó, legalább lesz mit leírni a blogomba. :-)