:_)

Annyi mindenről szeretnék írni, de valahogy soha nem jutok el odáig, hogy leüljek a gép elé és befejezzem a bejegyzést. Tegnap viszont történt valami, amit azonnal szeretnék megosztani veletek, mert annyira megható volt és azt hiszem komoly kihatással van és lesz az életemre. Szóval, eddig erre az egész gyerek dologra úgy tekintettem, hogy jól van, hát majd megszületik és akkor biztos többet fog jelenteni, mint most, amikor már látom is, nem csak a érzem a mocorgását. A terhesség pedig pláne egy olyan dolog, amit soha nem fogok visszasírni. Igen, be kell látnom, hogy nem vagyok az az ősanya tipus, aki arra született, hogy újabbnál újabb lökettel lássa el az emberiséget. Azonban tegnap valami megváltozott. Azt tudni kell, hogy elég pocsék napom volt (szarnak is mondhatnám nyugodtan) és emiatt az életkedvem sem szárnyalt égi magaslatokban. Szegény picikém megérezhette, hogy valami nem stimmel, mert egész nap alig éreztem, pedig amúgy rettentő aktív baba, néha szinte nem is csak mocorog, hanem táncol és ugrál. :-) Tegnap pedig apró kis fészkelődéseken kívül nem nagyon adott jelet magáról. Korán le is feküdtem még tv-t nézni sem volt kedvem. Feltűnt, hogy akkor se kezdett indiántáncba és átgondoltam, hogy biztos meg van ijedve attól, hogy feszült vagyok. Elkezdtem neki magyarázni, hogy nincs semmi baj, rátettem a hasamra a kezem, mondtam neki,hogy legyen bármilyen rossz kedvem is bármi miatt, őt nagyon szeretem (ezt most először mondtam ki és tényleg úgy is gondoltam) ahogy ezt mondtam, hirtelen ütött egy nagyot a tenyerem alatt,mintha azt akarná jelezni, hogy oké, nincs gond, én is szeretlek. Hát nem vagyok az a meghatódós tipus, de most először a terhesség alatt megtörtént és könnybe lábadt a szemem. Átértékelődtek bennem a dolgok. Sok ember van az életemben, akit szeretek, akik szeretnek, de ő az első, akiért maximálisan én vagyok a felelős, akinek mindig éreznie kell majd, hogy mellette vagyok és már nem a saját kis életem lesz az elsődleges, hanem ő. Nem akarhatom, hogy az én gondjaim kihassanak rá is, emiatt pedig feszült legyen. Minden kicsinek kijár a boldog, felhőtlen gyerekkor, ami nem szólhat a felnőttek hülyeségeiről. A tegnapi eset óta még biztosabb vagyok benne, hogy mindent éreznek, még ez a picike is, akinek tulajdonképpen még el sem kezdődött az élete. Persze mondanom sem kell, hogy a "beszélgetésünk" után egész este megállás nélkül pörgött Márk baba, próbálta bepótolni az egész napos vegetálást. Most valahogy nem bántam. :-)