Újra itt vagyok! Nem bírtam sokáig a blogmentes életet, kialakult köztem meg a kis blogom között valami féle furcsa függőség. Ő nem tud nélkülem létezni, én pedig sokszor megfeledkezve arról, hogy kitöröltem szegényt, leültem a gép elé, hogy megosszam vele a friss történéseket.
Na most... a helyzet az, hogy rendkívül jól esett, hogy a törlés után 2 napon belül többen is felhívtak, mert az hitték, hogy meghaltam, mivel eltűnt a blogom. Akkor azért kicsit elgondolkoztam. Ha nem vagyok valamelyik közösségi oldal tagja vagy esetleg nincs valami kötődésem a világhálóhoz, akkor én már nem is létezem? Nagyon úgy fest, hogy ez a helyzet. Csak sajnos sokan félre értelmezik ezeknek a funkcióját. Emiatt is döntöttem úgy, hogy bár tagja maradok az iwiwnek, eltüntetem a képeket és a lényegesebb infókat, illetve megölöm a teremtményemet (megjegyezném azért, hogy magamnak elmentettem minden bejegyzésemet:)). Első sorban magamnak kezdtem el írni és azoknak, akiket én érdeklem és az életem, nem pedig az, hogy egy-egy bejegyzésemből hogyan lehet kiragadni és átmagyarázni számomra jelentéktelennek tűnő részeket, hogy aztán megpróbáljanak belerondítani az életembe. Először felidegesített, hogy egyeseknek tényleg nincs jobb dolguk, mint a blogomtól várni a legfrissebb pletykatémát, aztán viszont átfordítottam a dolgot és rájöttem, hogy valójában inkább az lehet, hogy az én életem érdekesebb mint a sajátjuk. Csendben megjegyzem, hogy talán azért van ez így, mert nem azzal vagyok elfoglalva, hogy ki mennyit hízott, fogyott, hogyan becézi a saját párját, vár gyereket ( ez itt kicsiny városunkban rettentő nagy szenzáció, lehet önkéntes missziókat indítani az apa személyének felderítésére, az senkit nem érdekel, hogy nyílvánvaló a dolog, mert ugye sose lehet tudni...) Tanulható folyamat az, hogy hogyan kell a saját életünkkel foglalkozni első sorban. A pletykálkodás nem 100%-ig rossz dolog, mi is szoktunk, ha összeülünk a barátnőimmel meg Viktorral, csak nem mindegy, hogy szűk baráti társaságon belül minimális rosszindulattal a saját szórakoztatásunk céljából elmondjuk, hogy mit hallottunk, vagy válogatás nélkül, fűnek, fának terjesztjük a hülyeséget, mint valami szektás (állítom, ha vallást alapítanának, a reformátusok meg katolikusok elbújhatnának mögöttük).
Summa summarum (mielőtt valaki kitalálná, hogy latinul káromkodom újabban idebököm, hogy azt jelenti, mindent összevéve) arra az elhatározásra jutottam, hogy írom tovább a kis dolgaimat, mert jól esett, hogy kialakult egy kisebb "rajongó táborom", akik tényleg szerették olvasni a kis irományaimat. Nektek üzenem, hogy letisztultak a gondolataim, fontosabbak vagytok, mint a "felebarátaim", akiknek meg azt üzenem, hogy tudjátok... lehet, hogy mosolyogva visszaköszönök, de... >:-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése