Lemerültem

A kép hűen tükrözi a mostani állapotomat. Annyira fáradt tudok lenni délutánonként, hogy bármelyik percben el tudnék aludni, ám ez lehetetlen egy 1.5 éves mellett. Elkezdtem magnéziumot szedni, mert nem tudom, hogy az energiahiány váltotta-e ki, de ez a helyzet még egy adag idegbetegséggel is párosult, ami szintén nem nagy előny egy kicsi gyerek mellett, aki azért lássuk be, rendelkezik azon képességgel, hogy normál állapotában is képes az embert 5 perc alatt eljuttatni a "nem tudom elhinni, hogy ezt megcsináltad velem, elegem van mindenből" világnézetbe. Így meg aztán pláne nem volt nehéz dolga. A lényeg, kicsivel több mint egy hete szorgalmasan iszom a magnézium tablettát és olyan szinten nyugodt vagyok, hogy már azért sem robbanok, amiért korábban a hajamat tudtam tépni. Ilyen tényezők a részeg és idióta emberek, illetve Bubukám egyes húzásai. Képzeljétek el azt, mikor rohansz a boltba, alig maradt időd, hogy elkészülj az ebéddel, a postán a csekkeket is sos be kell fizetni, szóval már akkor el vagy csúszva a reggeli teendőkkel, mikor még éppen csak kivetett az ágy reggel 7-kor, mert természetesen ezek azok a napok, mikor a gyerek 10-ig alszik, te meg nem ébreszted fel, mert tudod, hogy az milyen rossz érzés, ráadásul egy nyűgös gyerekkel még nehezebb intézni az intéznivalót. Jó, nagy nehezen túl vagytok a reggelin, még nehezebben felöltözteted a gyereket, felrángatod rá a cipőt, kabátot, sapkát, magadra is, miközben kézzel, lábbal próbálod megakadályozni, hogy a gyerek levetkőzzön, amíg te 10 másodperc alatt felöltözöl, sikerül, majd észreveszed, hogy a gyerek beszart... levetkőzöl, te is, ő is, kis hiszti és kergetőzés után sikerül a pelus csere, kezdődik előröl az öltözködési hadművelet. Minden megvan, belelépsz a cipődbe és akkor jössz rá, hogy tegnap, mikor a gyerek feltűnően csendben volt 5 percig, akkor éppen azzal foglalatoskodott, hogy az instant teáját a cipődbe töltse, majd hogy teljes legyen a munka, ráönt egy pohár vizet is... Vannak ilyen napok. Nem mondom, hogy hála a magnéziumnak ilyenkor már csak nevetek, de nem is gondolkozok el rajta, hogy most azonnal sütőbe dugom a fejem, csak sóhajtok egyet, hogy jó, legalább lesz mit leírni a blogomba. :-)

Csak képek

Még midig tavasz van!

Na, próbáljuk meg újra! A jó időben rengeteget csavargunk Bubuval, megkapta élete első, önálló gombóc fagyiját is, amit persze teljesen egyedül sikeresen el is pusztított. Meg is jegyeztem, hogy mesés lenne, ha az ebéd is így menne és nem kéne az asztal körül kergetnem, várva, lesve azt a fél pillanatot, mikor magáról megfeledkezve kinyitja a száját és be tudom nyomni a kaját.
Csavargunk is elég sokat, a minap Réka barátnőm felhívott, hogy Kecskeméten van egy halas tó, teli aranyhallal, menjünk át, nézzük meg, Bubu biztos nagyon élvezné, rettentően leköti az úszkáló halak látványa. Így is tettünk, ám a halak még eléggé búvárkodtak, alig láttuk őket, ám Bubunak pont megfelelt egy a tó tetején úszkáló, vagyis inkább lebegő döglött hal. Mivel előtte a kövek dobálásával foglalatoskodott, meg is rémültem, hogy esetleg az egyikkel fejbe találta és kinyírta a halat, de aztán ahogy elnézegettem, inkább náthás lehetett és mivel belehalt, az az infó is lejött, hogy igazi férfihallal álltunk szemben. Minden napra kitalálok valami szabadtéri programot, így a napi "mit főzzek" mellet megjelent a "hogy foglaljam le a gyereket" kérdés is. Nem egyszerű, de ha megvan, én is nagyon tudom élvezni. :-)

Tavasz van!

Az utóbbi években rászoktam arra, hogy a tavasz beköszöntét, valami kézzel fogható, de legalábbis szemmel látható dolog, esemény megjelenéséhez kötöm. 2 évig a kemény munkával elültetett tulipánjaim első zöldjeinek megjelenése jelezte számomra, hogy elérkezett az év legüdítőbb időszaka. Szegény kis virágaim azonban nem tudom, hogy mi oknál fogva, de egyre csúnyácskábbak, pedig nem is teszkó, gazdaságos virághagymák voltak, hanem komoly kertészeti virágcsodák. Na mindegy, a tulipánok bevégezték, idén a kerti tóban élő szörvájver halak megjelenését vártam. Igazi hősös a szememben, ugyanis a hetekig tartó fagyokban ők is befagytak, világtól, levegőtől, élelemtől elzárva. Rettegve figyeltem az enyhüléssel járó jégolvadást, hogy mikor pillantok meg valahol néhány narancs színű foltot a vízben. Semmi.... még mindig semmi és ez napokon keresztül így folytatódott, elbizonytalanodtam. Nem lebegnek, nem is úsznak, fel sem bukkannak. Hova lettek? Aztán kiokosodtam a témából, ahogy megérzik a jó időd, meglesznek. Így is lett kérem, jelentem, a kedves kis halacskáim hiánytalanul visszatértek, napok óta vidáman úszkálnak a víz tetején, ezért most már ki merem jelenteni, hogy tavasz van!!!! :-D Végre! Tudni kell egyébként, hogy a kerti tavacskánk és a benne élő kis halucik a szívemben különleges helyet foglalnak el, mert nagyon sokat küzdöttem értük. Először életem párjával, én akartam tavat, ő nem. Én akartam, hogy kiássa, ő határozottan nem. Végül csak elindultunk és beszereztünk egy műanyag tavat, amit leásott, szépen kidíszítettem, benövényesítettük, majd pár nap múlva, mikor elült itthon a "k..vahalatavad" téma, akkor haza csempésztem Arankát és Hajnalkát, az első halacskákat. Mikor az Imre felfedezte, hogy élet van a tóban, én is csodálkoztam, hogy jééé, na még ilyet. Aztán ő is megkedvelte az új lakókat tavastól, mindenestől, ám bennem hamar felmerült, hogy lehet, hogy elcsesztem. Kicsi a tó. Vártam persze pár hetet, míg előálltam a nagyobb tavat szeretnék témával és persze azt kaptam, amire számítottam. Ő nem bánja, egészen nyugodtan ássam ki magamnak (és akkor újra elkeződött) a k..vatavat. Hát jó. Motoszkált ugyan bennem a gondolat, hogy mennyivel szebb lenne itt egy nagyobb tó, de csak ritkán hozakodtam elő vele. Aztán terhes lettem. Tudtam, hogy most végre eljött az én időm. Minden nap könyörögtem egy nagyobb tóért, névnapra, szülinapra, karácsonyra, húsvétra, hanukára, én mindenre nagyobb halastavat kértem. Végül egy szép május reggel elértem a célom, elindultunk tófóliát venni, majd hazaérve természetesen azonnal neki kellett állni az ásásnak. Segítettem én lelkesen. Hordtam a sört, nem túl lelkes páromnak, hiszen 7 hónapos terhesen már többre nem nagyon voltam képes. Ja, de! Az ötletbazár kimeríthetetlen volt. Kemény nap volt, megküzdöttem a tavamért, de megérte. Este már csodálhattam az udvaron üldögélve. Aztán a hónap végén nem bírtam ki és a vásárból hazahoztam egy zacskó aranyhalat, mondván, hogy úgy szép a nagy tó, ha van benne sok halacska. Nekik már nem adtam nevet, de Arankát és Hajnalkát mindig meg tudtam különböztetni, a többieket pedig rendszeresen ellenőriztem, hogy hiánytalanul megvannak-e. Aztán egy nap feltűnt, hogy Hajnalka bizony eltűnt. Elképzelésem nem volt, hogy mi történhetett, de nem voltam boldog.... Pár nap bizonytalanság után, reggel mentem az udvarra meginni a reggeli kávémat és gyönyörködni a tavamban és akkor megláttam az aljas gyilkost. Egy nyamvadt macska. (egyébként szeretem a cicukat, de ez megölte halamat és képes volt visszajönni, hogy még többet elraboljon) Hajtóvadászatot indítottam és akkor láttam az udvarunkban aljaskodni utoljára. Hogy mi történt vele, nem tudom, lehet, hogy csak sikerült alaposan ráijeszteni. Mindegy, a lényeg, hogy örökre távozott. Tavaly beütött az újabb sorscsapás. A vásárban bandukolva nem tudtam ellenállni egy aranyos fekete és egy fehér halnak, gondoltam ilyenek még nincsenek, pont ők kellenek nekem. Vígan bemutattam őket a többieknek, volt öröm. Abban az évben egy kecskebéka is beköltözött hozzánk, de engem nem zavart, békésem megfértünk egymás mellett, csak ne jöjjön közel hozzám, mert annyira azért nem kedveltem. Halálos ellenségemmé akkor vált, mikor egy délután, míg Bubu aludt, én sétálgattam az udvaron, nézegettem a halakat és egyszer csak leírhatatlan látvány tárult elém. A nagy büdös kecskebéka pofájából kilógott a fehér színű halam farka.... Rohantam ki az Imréhez a műhelybe, hogy állatorvos, békaölő, mindenki azonnal ide, segítséééég!!! Pont voltak nála, hülyének néztek, nem hitték el, hogy a béke benyelte a nem valami kicsi halamat. Mondtam, hogy egészen nyugodtan meg lehet nézni és ha már ott vannak, a dögöt is ki lehet nyírni, mondjuk úgy SOS! Az egyik srác küzdött is vele egy ideig, miután megbizonyosodott arról, hogy igazat mondtam, a béka egy aljas köcsög. Természetesen nem egyszerű dolog elfogni egy békát egy tóban, így röpke egy óra után feladta a vadászatot. Engem azonban nem hagyott nyugodni a dolog, egész nap ott sündörögtem, hátha lecsaphatok arra a gyilkosra, de nem sikerült. Tanácstalan voltam, de nyekeregtem, hogy ezt nem lehet annyiban hagyni, nem fogja itt ez a dög felzabálni szegény állatkáimat. Kérdezte is az Imre, hogy most mit csináljon, merje ki a vizet a tóból??? Huhuhuuuu, felcsillant a szemem, szegény akkor már tudta, hogy jobban járt volna, ha nem szólal meg, mivel még aznap délután kisebb nyomás hatására elkezdődött a csapolás, békaűzés. Pont ott voltak páran az Imre ismerősei közül. Megfürdettem Bubut, de mondtam, hogy addig senki nem alszik, míg a béka elő nem kerül. Nem volt egyszerű, tudom, én is próbáltam kiszedni mindenféle eszközzel, még a tésztaszűrővel is, de ravasz egy jószág volt. Végül persze mi nyertünk, én pedig rettentően megnyugodtam, hogy befejeződött a gyilkolászós ámokfutás a tavamban.
Remek. Írtam, írtam és most néztem fel, hogy mi a címe a bejegyzésnek. Most már mindegy, legközelebb osztom meg azokat a képeket, amiket most akartam a tavasz kapcsán, ha már így alakult, legyen így. :-)

Hétvége

Bár a helyen, ahol voltunk, egy csipetnyi internet elért a szobánkig, azonban idő hiányában nem tudtam jelentkezni, emiatt pedig rosszul éreztem magam, ezért most ez az első dolgom. Részletesen azonban csak este osztom meg veletek az ilyen-olyan élményeket, mert indul a nap, a jó idő miatt pedig tele vagyunk programmal! :-)



Eljött az este, a nyugodt blog írás időszaka. Szóval, a hétvégén Mátrafüreden voltunk Elemérrel, Dórikával és a kis családommal. Nagyon jól éreztük magunkat, bár fény derült egy kellemetlen dologra. Tériszonyom van.... Nekem, aki a játszótéren, pillanatok alatt a fa legtetején voltam, fiúkat megszégyenítő gyorsasággal, mókus génekre utaló mozdulatokkal. Erre most remegő térdekkel, izzadva, szédülve tekingettem ki a 250+valahány lépcsős kilátó korlátja mellett és megsemmisülve tapasztaltam, hogy még csak fél úton járunk és én szívem szerint máris libegnék vissza, mert nagyobb biztonságban érzem magam, ha csak 162 cm van a talaj és a szemem között. A tetejére érve sikerült feldolgoznom a feldolgozhatatlant és kezdtem jobban érezni magam. Mindegy, lassan csak megszokom a gondolatot, hogy én is öregszem.
Van még gépelni valóm, de mára befejeztem,mert nagyon elszaladt az idő. Viktor feltartott a fészbuk cseten. :-) Nagyon fáradt vagyok, Bubu beteg volt, így nem aludtam mostanában túl sokat, de erről is írok még holnap és képeket is teszek fel.

Hétvége

A hétvégi bejegyzések száma egyenes arányban lesz a modern technika elterjedtségével! Szép napot,jó pihenést mindenkinek!!!!!!!!!!

2012 03 07

Vannak napok, amik csak szépen, nyugalomban eltelnek. Bizony, ilyen is előfordul egy másfél éves mellett. A tegnapi és a mai is ilyen volt. Főztünk, takarítottunk, játszottunk. Vagyis én takarítottam Bubu után. Nagyon elemében volt ma. Kirámolta nekem a nappaliban lévő szekrény teljes tartalmát, majd gondosan átpakolta az asztalra, végül megtalált egy dobozt, amiről én se tudtam, hogy van. Teli van 1-2 forintosokkal. Na ezekkel aranyosan körbehintette az egész nappalit, aztán biztos ami biztos alapon berugdosta őket mindenhova, ahova csak tudta, illetve meglepibe elrejtette őket a cipőkbe... Mikor ezzel végzett, kijött hozzám a konyhába, odatolta a bárszéket a mikróhoz, felmászott és megpróbálta meggrillezni a cumiját, ám én, a gonosz, játékrontó anyja ezt nem engedtem. Volt is sértődés rendesen. Ezektől az "apró" csínytevésektől függetlenül tényleg nyugi volt, mert legalább hiszti nem tarkította a napot. Azért örömteli dolog is történt ám, Babu elmondta a második épkézláb mondatát: Ül a Baba. :-)
Olyan jó jelen lenni ezeknél a dolgoknál. El sem tudom képzelni, hogy mit éreznék, ha mondjuk a bölcsis gondozó néni hallotta volna az első szavát, vagy látta volna az első lépéseit.
Lehet, hogy közeledik a tavasz. Napok óta olyan fáradt vagyok, hogy képtelen vagyok 10-nél tovább ébren lenni, pedig ez rám egyáltalán nem jellemző. Arra gondoltam, hogy tavaszi fáradtság. Vagy csak ilyen lusta koromat élem, nem tudom, a lényeg, hogy Bubu kisebb könyörgés és kergetés után bekerült az ágyacskájába, gyorsan elaludt, így én is követem.
Jó éjt Kedves Mindenki! Ha minden jól megy, holnap jelentkezem! :-)

2012 03 05

Amint megígértem, minden nap egy rövid összegzés. Reggel eldöntöttem, hogy fogom Bubut és átmegyünk Kecskemétre a legközelebbi "plázába", hogy jól lefárasszuk magunkat a játszóházban. Előtte azonban kellemest a hasznossal alapon a benzinkút felé kanyarodtunk, hogy a haza felé úton se kelljen tolnom az én cseppnyi tankomat. Szóval ezt is kipipáltuk, teli tankkal, boldogságban döcörögtünk Bubuval a délelőtti forgalomban, majd megakadt a tekintetem a piros lámpánál előttem álló szuzukis, kalapos, öreg bácsin. Előre leszögezem, hogy nem nézem le a kis autókat, nekünk is volt trabink, poszink, stb.... Azonban az évek alatt arra a megállapításra voltam kénytelen jutni, hogy vagy a szuzuki butítja le az embereket, vagy csak a tehetségtelen sofőrök választják ezt a márkát. Ezen meglátásom alól az egyetlen kivétel Viktor, aki Szuzi Szilverrel (nem egy pornós, hanem egy ezüst szuzuki) bátran, vígan, gördülékenyen közlekedik. Viktort egyébként is szeretem, így neki ezt is megbocsájtottam. Szóval lényeg a lényegben, elkezdtem figyelni a bácsit a szuzukiban, aki kitekeredett nyakkal sasolt hátra, ahelyett, hogy a lámpát nézte volna. Gondoltam, én inkább megvárom, míg eldönti, hogy mit akar, ha átjutok ezen a zöldön, ha nem. Szóval, lámpa átvált és ekkor kiderült, hogy a bácsi elnézte a sávot, a baumaxba akart menni, ezért lazán megoldotta a tévedést: padló gáz, merev tekintet, index nélkül a belső sávból átvág a külsőbe, majd a behajtani tilos táblát észre nem véve betrillázik a parkolóba. A mellettem álló autósnak is gyanús lehetett valami, mert meg sem mozdult, hiába váltott a lámpa, valamit ő is megsejthetett. Az akció után mosolygott egyet, megrázta fejét és elindult. Tettem ezt én is, majd Bubuval hatalmasat játszottunk a játszóházban, nagyot ettünk a mekiben, haza felé el is aludt a kocsiban a kis drágám. Csatlakozott hozzánk Réka barátnőm, akivel aztán egy nagy bevásárlást is tartottunk, mivel nem rég kiderült, hogy a baba, akit júliusra vár, kislány lesz. Végre kiélhettem magam a rózsaszín ruhácskák között. :-) Persze Bubukámnak is csurrant-cseppent ez az. :-)Szeretem az ilyen napokat.

2012 03 04

Azt hiszem, hogy a nyári élmények és a karácsony témát már inkább nem feszegetem, kissé elavult lenne. Ehelyett eldöntöttem, hogy minden este készítek innentől egy rövid összegzést a napunkról, így nem fogok elúszni, bár valószínűleg nem lesz túl nagy bumm egyik bejegyzés sem, de legalább lesz benne valami kis rendszer.
Nos, akkor lássuk, hogy mi a nagy helyzet most felénk. Bubu elmúlt 1,5 éves és ennek megfelelően már igazi férfi lett belőle! :-D Egyre többet beszélget, ma az ebédnél egy új szót is kimondott, "eszik". Emellett számos másikat is használ már tudatosan, ezeket nem kezdem sorolni, viszont egy hete elmondta élete első egybefüggő mondatát. "Ott van a kutya". Hát igen, kinek mi a fontos. Az első értelmes szava is az volt, hogy "kutya" szóval meg sem lepődtem. Nagyon szereti az ebeket, itthon a vérszomjas fenevad rotikkal nagyokat szokott játszani az udvaron, természetesen úgy, hogy mi is ott vagyunk. Labdázik velük, kergeti, eteti őket és közben nagyokat nevetgél. Közben persze elcsattan néhány puszi, amit a kutyuk nyálas arcon nyalással viszonoznak is. :-) Gyilkosommal is nagyon jól kijön, bár Gyilki részéről van némi érdek a nagy barátságban, mivel mióta az állatorvos dagadt tacskónak nézte, azóta aktív fogyókúrába volt kénytelen kezdeni, akarta ellenére, Vanda nyomására, így ha meglátja Bubut, akinél rendszerint van valami nasi, akkor annak feléért Gyilki simogatás engedélyezésével azonnal áruba bocsájtja a testét. :-D Vicces, de tényleg így van.
Tegnap életében először Bubu ellátogatott a cirkuszba. Persze nem egyedül, hanem Vandával, Gyulával és velem. Vagyis eljöhetett velünk, mert mégis jobban néztünk ki gyerekkel a cirkuszpáholyban, mint nélküle. Nagyon klassz volt, bár némi aggodalomra adott okot, mikor kiderült, hogy Gyula retteg a bohócoktól, így eleve azzal indított, hogy "ha odajön hozzánk, én leütöm..." Állítólag valami gyerekkori trauma a bohóc meg valami majom is volt ott, nem tudom, a lényeg, hogy ő meg akarta kímélni Bubut a hasonló későbbi félelmektől, így bevágta a pitbull fejet, ennek köszönhetően a bohóc felmérte, hogy nem kívánatos személy a környékünkön, így épségben maradt. Kicsit tartottam tőle, hogy Bubu még kicsi ehhez és nem fogja végig ülni, de annyira élvezte, hogy én is elcsodálkoztam. Végig tapsolt, nevetett, mutogatta, hogy melyik állat micsoda, amikor pedig megjelentek az elefántok, rendesen extázisba esett, az pedig hab volt a tortán, hogy a szünetben hátra vittük és karnyújtásnyira az "eji"-től lefényképezkedtünk. Valami oknál fogva imádja az elefántokat. Plüss, műanyag, könyv, rajz, mese, mindegy, ha elefántot lát, megőrül. Szóval gondolhatjátok, hogy mekkora élmény volt ez neki. Sikított, forgatta oda a fejemet, mutogatott és közben kiabált, hogy "ejiiii, anyaaaaa, ejiiiii". Jól el is fáradt a végére, hazaértünk, megfürdettem, megkapta a tápikáját és már aludt is.
A szókincs bővülése mellett meg kell említenem, hogy talán még írtam arról, hogy 11 hónaposan már járt egyedül, stabilan. Mára odáig jutottunk, hogy fut, rohan, egyedül lépcsőzik és minden hova felmászik. Ügyesen építget a duploból, lapozgatja a könyveket, egyedül eszik kanállal és villával, pohárból iszik és imád ugrálni. A kedvenc szórakozása a fotel karfájáról való átugrás a kanapéra. Mára megszoktam és nem állok mellette én is vetődésre készen. Néha legurul, de nem viseli meg, nevet egyet, felpattan és mászik vissza. Rettentő eleven gyerek, 2 percig nem tud a popóján ülni, mindig akad valami tennivaló. A napirendünk úgy néz ki, hogy 7:30 és 8:30 között van ébredés, dél, fél 1 körül lefekszik, 2-3 órát alszik, este 7-kor fürdés, 8-kor pedig az esti tv nézés és kukko (pattogatott kukorica) elfogyasztása után irány az ágy. A napi program mindig változik, Bubu hangulatától függően. Játék, mese nézés, játszóház, séta, sarazás az udvaron, besegít a főzésbe.... ezek jutottak eszembe. Mindent megért amit mondok neki, az már más dolog, hogy elég szelektív ez a képessége. :-)
- Gyere, vegyük fel a kabátot!
- nem
- de hideg van kint, muszáj felöltözni.
- nem
- hát jó, akkor egyedül megyek a mamához.
Na itt felpattan, visítva rohan utánam, a kabáttal a kezében, és már bújik is bele mint egy kis angyal :-) Ha valamihez nincs kedve, akkor azt tudomásul kell vennem és kész, ha meg valamit nagyon szeretne, akkor tuti, hogy valami úton módon kierőszakolja.
Azt hiszem, hogy ennyi mára, össze kell pakolnom Bubu tornádó után, hogy mikor felébredt a delelésből, újra tudja kezdeni. :-)
Szép vasárnapot mindenkinek!!!!!